Choose your language

English (32) Deutsch (22) Español (12) Português (8) Slovak (7) Hungarian (6) Croatian (5) Française (4) Czech (1) Italiano (1) Romanian (1)

Wednesday, November 20, 2013

Baked loam as main ingredient for bonsai substrate - Hungarian


Baked loam as main ingredient for bonsai substrate
By Walter Pall

traanslated by Szőke Mihály

Az égetett agyag, mint a bonsai ültető közeg fő alkotórésze
Walter Pall

Próbálom elkerülni a bonsaiföld szó használatát, mert a modern bonsai ültető közegben nincs termőtalaj. Az összes edényben tartott növényhez (bonsai, a legdrágábbak is, terasz és szobanövények, paradicsom, stb.) 70-80 % égetett agyag és 20-30 % darabos tőzeg keverékét használom. Égetett agyag helyett, vagy ahhoz adva használhatunk habkövet (pumice), láva őrleményt, kemény akadamát (nem az olcsó változatot, mert az szétesik és elpusztíthatja a fát). Az égetett agyagot különböző nevek alatt árusítják. Olyan anyagokat keressünk, amelyek teniszpályák anyaga, golfpályák, sportgyepek talajának adalékanyaga, a tűzoltóság által, kifolyt olajok felitatására használt anyagok, az építőiparban hő és hangszigetelésre használt anyagok. Amerikában a „turface” nevű termék kitűnő. Amennyiben választhatunk a gömbölyű és a zúzott részecskékből álló anyagok között mindig a zúzottat válasszuk. Németországban a „Maxit” és a „Fibottherm” nevű termékek megfelelőek. Használjunk 2-4 mm nagyságú részecskéket. Szitáljuk át az anyagot és dobjunk el mindent, ami 2 mm-nél kisebb.
Az ültető edényben ne alakítsunk ki külön drénréteget. Az egész ültető közeg vízelvezető.
A következő tulajdonságokkal rendelkezik:
  • olcsó;
  • könnyen beszerezhető bármely kertészeti áruházban;
  • NEM LEHET TÚLÖNTÖZNI! Igen, annyit locsolhat, amennyit akar, a laikus is megfelelően tud öntözni;
  • gyakran és sokat KELL öntözni;
  • rendszeresen, 10 naponta – kéthetente, kell trágyázni (bármilyen NORMÁL növényekhez beszerezhető, folyékony, vagy szilárd növénytáp megfelelő, a magas nitrogéntartalmú is);
  • szárazon könnyű. Ez azt jelenti, hogy egy személy segítség nélkül is tud nagy fákat mozgatni;
  • a termékek többségének a színe nagyon jó. Nincs szükség más takaró talajra.

Ez minden. Ez az én talajtitkom.

1) zsák
2) égetett agyag
3) ültetéshez kész közeg: 80 % égetett agyag és 20 % darabos tőzeg

The Naturalistic Bonsai Style - is it art or is it crap? - Hungarian


The Naturalistic Bonsai Style - is it art or is it crap?
by Walter Pall http://walter-pall.de
see footnote 1)
translated by Szőke Mihály

A természethű bonsai stílus: művészet, vagy silányság?
Walter Pall http://walter-pall.de
Lásd az 1) számú lábjegyzetet

A természethű fák a leg meg nem értettebb bonsaiok, amelyekkel valaha találkoztam. Az átlag bonsai rajongó mindenféle forrásból megtanulta, hogy mi a jó bonsai. Ismeri az összes szabályt, és a bonsait az alapján értékeli, hogy ezeket a szabályokat milyen mértékben alkalmazták. Az ilyen főáramlathoz tartozó hozzáállással a többség számára a természethű bonsai csak alapanyagnak tűnik. Sok esetben ráadásul gyenge alapanyagnak, mivel a fák többsége nem alkalmazkodik az “elfogadott” bonsai alakítási szabályokhoz.

A „természethű” bonszáj néhány éve vita tárgyát képezi bonsaios körökben, különösen az interneten. Bármikor felmerül, a fórumok megelevenednek. A téma polarizáló irányt mutat. Nos, bizonyos tekintetben ez szembeállítás a modern absztrakt bonszájjal, de ez önmagában nem elég ahhoz, hogy ilyen mértékű ellenérzést váltson ki. A viták gyakran személyes inzultusokban végződnek, politikai és vallási vitákra emlékeztetnek. Az egyik ok az, hogy a koncepciót sokan egyszerűen nem értik. A másik ok, hogy valójában összekeverik álvallással. Lehet valaki katolikus, vagy zsidó, de egyszerre mindkettő  nem; lehet valaki jobboldali, vagy baloldali irányultságú, de mindkettő aligha.  Valaki alakíthat természethű bonsai stílusban és hagyományos stílusban is nagyon jól. De a bonsaios tömeg egészében véve ezt még nem érti.

A bonsaios társadalom rosszallja ezt a fejlődést. Másrészt, ha egy személy, akinek egyáltalán nincs bonsai-művészeti tapasztalata, ránéz egy ilyen alkotásra, lenyűgözve érzi magát. Csodálkozik, hogyan található annyi kis fa, amelyek pontosan úgy néznek ki, mint a nagyok a természetben. Kíváncsi, hogyan volt lehetséges beletenni azokat olyan kis tálakba. Nem látja az emberi kéz nyomát, azt hiszi, hogy a fák ilyennek nőnek és csupán begyűjtötték és edénybe ültették őket. Ez pedig nagy elismerés a művésznek. Pontosan ez az, amit el akart érni: kis fák, melyeken nem látszik emberi kéz nyoma. Ez az ő művészete. Kiállításokon gyakran látható, hogy a közönség többre értékeli a természethű fákat, mint a bonsaios társaság.

Mi teszi a természethű stílust olyan különbözővé? Mi történik itt? Miféle stílus ez? Mi a különbség mondjuk az enyhén ívelő stílusok között? A bonsaios körökben használttól eltérően, az általános művészet értékelése szerint a „stílus” szó általános fogalmat jelent, egy átfogó filozófiát, egy átfogó általános módszert a dolgok működéséről, a művészek kedélyállapotát, stb.

Ha elmegyünk egy művészeti múzeumba, rendszerint külön termeket találunk a különböző stílusok számára. Az lehet bármi, „korai amerikai”, „impresszionista”, „holland”, „román”, „barokk”, vagy még több megkülönböztetés. A stílus szó egyetemes gondolatot fejez ki. Ha megszemlélünk bizonyos stílusban készült tárgyakat, számtalan formát találunk. Festményekről beszélve a forma lehet például tájkép, emberek a természetben, emberek szobában, álló hölgy, ülő hölgy, szinte minden, amit el tudunk képzelni. De mindezen formák, legalább is elméletben, megtalálhatók az összes, vagy a legtöbb stílusban. Az ülő hölgy lehetséges korai amerikai, barokk, modern, vagy bármely egyéb stílusban.


Visszatérve a bonszájhoz: stílusok lehetnek: klasszikus japán stílus, ahogyan azt ma Japánban oktatják, klasszikus japán stílus, ahogyan azt nyugaton oktatják, modern bonszáj stílus, romantikus stílus, természethű stílus, irodalmi stílus, és sok egyéb. Szintén lehet Nick Linz, John Naka, Masahiko Kimura stílusa, vagy olasz bonszáj stílus. Mindezen stílusokon belül megtalálhatjuk az ismert formákat: egyenesen felfelé törő, ívesen elhajló, dőlt, vízesés, stb.. A bonsai világban a „stílus” szót nem használják helyesen, ha a művészettörténeti fogalmat vesszük figyelembe. Azt hiszem, ez azért van, mert a bonsai alakítást kezdetben kertészek oktatták, előzetes művészeti gyakorlat nélkül.

Azt gondolom, hogy a művészeti forma jobb megértésének határán tartunk, miközben soha nem tapasztalt sebességgel különböző irányokba ágazik éppen most. Fontos, hogy képesek legyünk intelligens módon megvitatni ezt a jelenséget. Ezért fontos a pontos szóhasználat. És itt próbáljuk megérteni azok munkáját, akik a természethű bonszáj stílust gyakorolják. Túl sokan gondolják azt, hogy amit ők csinálnak az még csak nem is művészet. Sok ember gondolja azt, hogy a bonszáj alakításának csak egyetlen „helyes” módja van – és a naturalisztikusak természetesen nem művelik azt „helyesen”. El kell felejtenünk a meg szokott bonsai világot és sokkal szélesebb látószögből kell azt szemlélnünk. A bonsainak valóban sokfajta megközelítési módja létezik. És igen, ez egy művészeti forma, amit pontosan a stílusok különbözősége mutat.

Szóval, hogyan jöhet elő valaki ezzel a stílussal? Nem maradhatunk meg a megszokott bonszáj stílusunk mellett? Miért változtassunk meg valamit, ami olyan jó? Tudott rólam, hogy támogatója vagyok a természethű stílusnak, de valójában nem én találtam azt ki. Én, mint sokan mások, megfigyeltem, hogy túl sok bonsai néz ki úgy, mint a bonsai és nem úgy, mint a valóságos fák. Azt láttam, hogy az alakítási trend egyre inkább a kifinomultság irányába megy, ami nélkülözi a természetességet. Úgy találtam, hogy túl sok bonsai tűnik mesterségesnek, mintha műanyagból készült volna, nem pedig élő fából. Az emberi kéz nyoma egyértelműen látható rajtuk. Ezzel egyidejűleg sok bonsai hasonlít egymásra, mert mindegyiket egyetlen minta alapján alakították. Ugyanakkor a természetben határtalan számú fanövekedési minta található.

John Naka (John Yoshio Naka, 1914 - 2004. Amerikai kertész és bonsai művész – a fordító) mondott valamit ezzel kapcsolatban: „Ne úgy próbáljuk alakítani a kis fánkat, hogy bonsainak nézzen ki, hanem a bonsaiunkat alakítsuk úgy, hogy kis fára hasonlítson”. Erről van szó. Nem többről, nem kevesebbről. Nos, hogyan tudjuk milyen egy fa a bonsaijal szemben? Elképzelésünkből hagyjuk ki a bonsait és tekintsünk a valóságos fákra. Kerüljük az általánosan megtanult bonsai alakítási sztereotípiákat. Ilyen egyszerű. Géniusznak kell lenni, hogy ezt kitaláljuk? Nos, azt gondolhatnánk, hogy ezt mindenki azonnal megérti. Nem így van. Több a félreértés, mint ahogy azt képzeljük. A fő akadályt kérdezik? Azt hiszem, az a módszer, ahogyan a bonsait oktatták és oktatják. A BONSAI készítést oktatják. A természethű stílus az antitézis, az a FA alakításáról szól, ennek megfelelően csak rossz lehet. Van, aki azt gondolja, hogy udvariatlanok vagyunk John Naka-val. Mondhatja valaki, hogy amit tenni próbálunk, az pontosan megegyezik a mester híres mondásával, így feltehetően John hátán kapaszkodunk fel. A legrendkívülibb megjegyzés, amit hallottam az volt, hogy „a bonsainak semmi köze a valóságos fákhoz. Valóban? Ezt nehéz elhinni. Nos, ha valaki látja, hogy mennyi bonsai készült már, ez a kijelentés ugyan az, mintha azt mondanánk, „az emberekről festett képeknek semmi közük az emberekhez.
Mi a különbség a valóságos fa és a standard bonsai között? A valóságos fa nem képez háromszög alakú lombozatot amennyiben nem fiatal lucfenyő, vörösfenyő, vagy mamutfenyő. Idős korban nem vízszintes a valóságos fák összes ága: a tűlevelűek ágai rendszerint lefelé hajlanak, míg a lombos fáké először felfelé, majd lefelé nőnek. A valódi fák összes ága között nincsenek üres terek, „ahol a madár keresztülrepülhet”. Van némi üres tér, de ide a madár inkább be, mintsem átrepülne. A valódi fák esetében nem mindig a legalsó ág a főág. A valódi fáknak nincs, egyértelműen meghatározott előnézetük, hanem több jó oldaluk van. A valódi fák jó oldalán is ágak találhatók, a csúcstól az aljáig, a fa nem nyitott. A valódi fák ágai nincsenek nagyon pontosan elrendezve. Ezek a főbb különbségek, de van még több is.

A hagyományos bonsai idealizált, absztrakció. A természethű bonsai realisztikus, ami az absztrakt ellentéte. Azonban sohasem teljesen realisztikus. Mindig található benne bizonyos mértékű absztrakció. De sohasem megy el addig, mint némelyik modern bonsai, ami nagyon ápolt, kifinomult, túlságosan „kinyalt” és sokszor irreálisnak tűnik, mintha műanyagból készült volna. Kétségkívül úgy néznek ki, mint amit emberi lény és nem a természet alakított. A természethű bonsai az antitézise e véleményem szerint sok esetben túl messzire menő fejlődésnek. Sok ember azt gondolja, hogy megértette ezt, és hagyja, hogy tálba ültetett fáit a természet alakítsa. Azt hiszik, hogy a természethű formálás arról szól, hogy hagyjuk nőni és alakítsunk rajta itt-ott. Azért nevezik természethűnek, mert NEM természetes. A trükk NEM az, hogy hagyjuk az alapanyagot csaknem úgy, ahogy van és megengedjük, hogy a természet végezze az alakítást. Ez csupán bonsai alapanyag létrehozása lenne. A „természethű” azt jelenti, hogy a végeredmény, a tálba ültetett kész fa egy lenyűgöző, természetes fa benyomását kelti, amit sohasem érintett emberi kéz. Nem számít, hogy ezt a célt hogyan érjük el. Legtöbb esetben a végeredményt mesterséges eszközökkel érjük el és nem a természettel. Nem nézhet ki „művészinek”, „művinek”, „kitaláltnak”, „gyártottnak”, „szerkesztettnek”, „kinyaltnak”. Úgy kell kinéznie, mintha a természet alkotta volna. Ez nem azt jelenti, hogy a természetre hagyjuk a dolgot.
A természetutánzó bonsai esetében nem számít a módszer, csak a végeredmény. A drótozás nélküli nyírás és növesztés a bonsai-készítés régi módszere. Sokan gondolják, hogy ez a természethű bonszáj-alakítás. Nem igazán, de lehetséges. Sövényt alakítanak nyírás és növesztés módszerével; és ez aligha nevezhető természetutánzónak. Sokan gondolják, hogy drótozás nélküli módszerről van szó. Nos, figyeljük meg a természethű bonszáj legkiválóbb példáit. Minden egyes ágat megdrótoztak egy adott helyen. A trükk az, hogy a legvégén az nem látszik. A végeredmény úgy néz ki, mintha a fa magától nőtt volna olyanra. Valójában a fán minden egyes dolgot a művész „csinált”, „alakított”. Az alakítás első fázisában minden bonsait erősen drótoznak, még a lomblevelűeket is; rendszerint minden ágat és ágacskát. Néhány év elteltével ez nem lesz észrevehető. Megjegyezhetné valaki, hogy ez az érett, hagyományos stílusú bonsaiokra éppen úgy igaz. Igen, a kézműves munka ott sem látszik, de az alakja mégis bonsai. Vannak fák, melyeknek még az alakja sem bonsai. Nos, azok a természethű bonsaiok. Senki sem állította, hogy azok csak a Nyugaton léteznek.

Eddig a kézműves részről beszéltünk. A művészeti rész akkor következik, amikor fáknak olyan alakot, formát próbálunk adni, amelyek nem szerepelnek a bonsai-könyvekben, de a természetben előfordulnak. Helyes gyakorlat kihasználni az alapanyagban meglévő egyedi formákat és azokat erősíteni. Nem próbáljuk meg levágni az éleket és egyenetlenségeket, hogy egy ideális bonsai formához jussunk. Pont ellenkezőleg, a furcsaságot, a vadságot erősítjük. Gyakran hangsúlyozzuk azokat a részeket, amelyeket az ortodox bonsainál súlyos hibának tekintenek, de a természetes fák egyedi és hiteles jellemzői. Néhány év múltán a beavatkozás egyáltalán nem lesz észrevehető. A fák úgy néznek ki, mintha sohasem érintették volna emberi kezek, mintha csak megtaláltuk és edénybe ültettük volna őket. Kemény munka erre a szintre eljutni. Tudom, hogy sokan vannak azok, akik azt gondolják, hogy a természetre hagyják a munka elvégzését és hozzájutnak a természethű művészeti alkotáshoz. Ezt sohasem érik el. Mindaz, amit tesznek, csupán alapanyag létrehozása és fenntartása. Valójában komolyan kell azt alakítaniuk. A „természethűség” nem a lusta emberek mentsége, nem gondozatlan kinézetű fákat jelent, nem az út lerövidítése. Sokkal bonyolultabb és több időt vesz igénybe, mint a hagyományos alakítás.

Szóval sokkal több kézművesség és művészet van benne, mint ahogyan az látszik. Egy kicsit úgy van ez, mint amikor apa és fia elmegy a modern művészetek múzeumába és megállnak egy absztrakt festmény előtt. Az apa azt mondja: „Fiam, ezt te is meg tudnád csinálni!” „Nos, gratulálok, akkor a fiának gazdagnak kell lennie.” Elég sokan vannak, akik néznek egy természethű fát és azt mondják: „Ezt én jobban meg tudnám csinálni.” „Gratulálok, akkor önnek világhírűnek kell lennie.” Sokan azzal vádolnak bennünket, hogy nem dolgozunk a fáinkon. Bár néha lehet ebben némi igazság, a művészetben a munka nem látható. Kinek van tehát igaza? A bonsai műértőnek, aki szerint mindez a legjobb esetben bonsai alapanyag, vagy annak, akit még nem befolyásolt bonsai tapasztalat és azt hiszi, hogy a kis fák ilyen formában érkeztek a hegyekből. Szerintem egyiknek sincs igaza. Amennyiben a bonsai egy kézműves termék lenne, jól meghatározott szabályokkal, az elsőnek lenne igaza. A második ragadta meg leginkább a bonsai, mint művészeti forma lényegét, de naiv, ezért nincs abban a helyzetben, hogy megítélje a valós értéket. Tehát az igazság a kettő között van? Nem, én nem így gondolom. A természethű fák azok, amik. Tetszenek, vagy nem. Én azt mondom „fa” és nem „bonsai”. Ez majdnem úgy tűnik, mintha a bonsai szó használata derogáló lenne. Ha valami úgy néz ki, mint egy bonsai, az nem jó, az annyira hasonlít egy vadon élő fára, mint az uszkár hasonlít a farkasra. És mi mindannyian a farkassal vagyunk.

Szóval, hogyan kerülhetünk közelebb mindannak értékeléséhez, amit mi holdkórosak művelünk? Véleményem szerint a bonsai, mint minden más művészet, az absztrakció gyakorlata. A trükkös dolog a bonsaiban az, hogy élő fát használunk alapanyagként a művészethez. Az valahogyan mindig természetes lesz. Létezik a különböző fáknak egy hosszú, egyenes sora, amely a teljesen természethűtől az igen absztraktig vezet. A sor bal szélén található egy abszolút természethű fa, ahogyan az az erdőben  előfordul. A jobb szélen pedig egy alapvető bonsai absztrakció. A balszélen lévő úgy néz ki, mint egy vadon nőtt fa, a jobbszélen lévő pedig olyan, mintha műanyagból készült volna, egy fa karikatúrájaként. A bonsai-ízlés fő áramlata azt akarja, hogy a fák meglehetősen közel álljanak a sor jobb széléhez. A legtöbb bonsai valójában nem úgy néz ki, mint egy fa, hanem mint egy bonsai. A természethű bonaiok többsége eléggé balra helyezkedik el ettől, tehát nagyon távol esnek a bonsai-ízlés fő áramlatától. Nos, a fő áramlat napjainkban. Ha megnézzük, mi volt a művészet helyzete Japánban a II. világháború előtt, meglehetősen sok fát találhatunk, melyek hasonlítanak a modern természethű bonsaira. És nagyszámú kínai „penjing” szintén. Mondhatjuk tehát, hogy a természethű bonsai stílus visszamegy a gyökerekhez. Mindez reakció a modern bonsai túlabsztrahálására. Nevezhetjük-e ezt a munkát egyszerűen „retrónak”? Nos, attól függ, mit értünk azon pontosan. Az én válaszom nem, ez nem retró. Ez a fák szemlélésének természetes módja és egyáltalán nem valami régi stílusban való alkotás.

Az a legironikusabb, hogy a „valódi művészetben” az absztrakt festményeket vagy szobrokat a nagyközönség gyakran rosszallja, a bonsai főáramban pedig a nagyon absztrakt és a realisztikus fák kérdőjeleződnek meg erőteljesen. Vagyis pontosan fordított a helyzet. Néhány évvel ezelőtt a bonsai-fundamentalisták még elég erősek voltak, de ma már kevesebben vannak. Néhány helyen már úgy tűnik kisebbségbe is kerültek. Eljön tehát a nap, amikor egy átlag bonsai rajongó a természethű stílust csupán a bonsai művészet gyakorlásának egy módjaként értékeli majd. Valójában mára (2010 nyarán) a világon tízezrek végeznek természethű bonsai alakítást.

Úgy tűnik, hogy a természetutánzók nem mindig könnyítik meg az emberek számára művészetük értékelését. Ez talán azért van, mert támadni szokták őket és idejük legtöbb részét védekezéssel töltik. A bonsai ízlés egy kifejlesztett ízlés, amit az emberek megtanultak. Ez egyáltalán nem egy természetes ízlés, ahogyan azt sokan gondolnák. A döntő többség japán forrásokból tanulta. Vagyis a bonsai ízlés fő áramlata japán ízlés. Az emberek azt akarják látni, amit elvárnak és nem azzal teljesen ellentéteset. Így a többség a természethű bonsait gyengének találja, vagy egyáltalán nem tekinti bonsainak, mert olyan mértékben eltér a várakozástól.

A természethűség nem igazolás a lusta emberek számára, nem ápolatlan kinézetű fákról szól, nem gyorsított eljárás. Azt gondolom, hogy legalább annyi, ha nem több intenzív munkát igényel, mint a hagyományos alakítás. Nem arról szól, hogy visszamegyünk abba az időbe, amikor a fákat nem ápolták annyira, mint napjainkban, amikor a bonsai fák vadnak és nem megszelídítettnek néztek ki. Gyakran hallani, hogy a természetutánzó bonsai stílust „tiltsák be” mert sokakat rábír arra, hogy olyasmit mutassanak be, ami gyengén kivitelezett, vagy egyáltalán nem kidolgozott és azt „művészetnek” nevezik. Nos, valaki szintén betilthatja a hagyományos bonsai stílust, mert sok, a szabályokat szigorúan követő embert vesz rá arra, hogy „sütőforma” szerint alkossanak bonsait, azt gondolva, hogy avantgárd művészek.

A természetutánzó bonsai stílus a bonsai alakításnak csupán egy opciója. Teljesen rendben van, ha valakinek nem tetszik a teljes elképzelés, vagy az itt bemutatott végeredmény. Tiszteletreméltó vélemény azt gondolni, hogy sok példán keresztül nem értük el a célt. De azt jelenti-e ez, hogy rossz volt a cél? Tökéletesen rendben lévő azt mondani, hogy valaki megértette az irányt, de ennek ellenére úgy dönt, hogy a jól ismert hagyományos út mentén folytatja a munkát. Ez csupán egy javaslat arra vonatkozóan, hogy valaki így is szemlélheti a bonsai művészetét. Én nem azt mondom meg, hogy melyik úton kell továbbmenni, hogy valakinek mostantól csak természetutánzó módon kell dolgoznia. Teljesen és radikálisan megváltozni sem szükséges. Mostantól valaki csak egy kicsit természet hűbb módon is alakíthatja a bonsait. A szerint is hozhat döntést, hogy az alapanyag mit mond számára. Sokak várakozásával ellentétben sok, inkább hagyományos és modern fát is alakítok, mert az alapanyag azt súgja nekem, hogy olyan akar lenni.

Egyébként, azt hiszem ez a természetutánzó alakítás az általános stílus egy másik alternatíváját adja, ami a művészetet még érdekesebbé teszi és sokkal több variációs lehetőséget biztosít. Sokkal élvezetesebb lehet, mint ismételten egy hasonmás bonsait megalkotni. Miért nem lehet a bonsai világ toleránsabb? Nos, lehet. Próbáljuk meg mostantól.



1) Amikor felkértek, hogy írjak előszót Will Hiltz "Gnarly Branches, Ancient Trees:
The Life and Works of Dan Robinson - Bonsai Pioneer" (Görcsös ágak, ősi fák: Dan Robinson élete és munkássága – A bonsai úttörője) című könyvéhez, erősen el kellet gondolkodnom azon, hogyan magyarázzam el, mit tett Dan Robinson a bonsai területén, ami nincs túl távol attól, amit magam is művelek. Ez a cikk részben az előszóból átvett anyagot tartalmazza.
A könyv elérhető itt: http://www.elandangardens.com/gnarlybranches/gnarly_branches.html

Tuesday, November 5, 2013

Interview - Hungarian


translated by Szoke Mihaly
Interview
Interview with Wagner Ribeiro form Brazil
Interjú
Interjú Wagner Riberio brazil újságíróval

Kérdések:

1 – Mik azok az esztétikai elemek, amelyek a művészet részévé teszik a bonsait, melyektől az nem csupán egy tálba ültetett fa?

Egy tálba ültetett fa nem más, mint egy tálba ültetett fa. Akkor válik bosaijá, ha szól a lelkedhez. Ez nem történik meg csupán az által, hogy követjük a „szabályokat”, melyek csak a formáról szólnak. A forma egymagában csak a keretet jelenti és nem a befejezést. A befejezés egy tálban lévő fa, mely erős hatást gyakorol a nézőre. Ez a néző iskolázottságától, tapasztalatától és elvárásától függ.
2 – Miért lehet a bonsait művészetnek minősíteni? Ön szerint mi a művészet?

A bonsait nagyjából az egész világon mesterségként kezelik. Különösen igaz ez Japánra, ahol a bonsait elsöprő számban kereskedelmi célból készítik. Egy kicsit ironikus, hogy Nyugaton sokkal több ember foglalkozik művészetként a bonsaijal. Van, aki művészetnek tudja minősíteni a bonsait, van, akinek nem kell ezt tennie. Sok bonsai megszólítja az embert és azok valószínűleg művészi alkotások. Minden művészet illúziót kelt. Amennyiben ezt az illúziót helyesen érik el és jobb, mint a valóság, akkor művészetnek lehet azt nevezni. Nagyon nehéz, talán lehetetlen meghatározni, hogy mi a művészet, de könnyű felismerni, amikor látjuk, ha van hozzá gyakorlott szemünk.
3 - Az interneten keresztül figyelemmel kísértem Masashi Hirao pályafutását, főként a japán kultúra követeként a bonsai bemutatása érdekében a világban tett utazásait. Vannak olyan elképzelései, hogy kiegészíti a bonsait olyan művészeti formákkal, mint a zene, a szobrászat, a festészet, stb. Walter, gondolja ön, hogy a bonsai kiegészíthető és párbeszéd alakítható ki közte és más művészeti formák között? Ha igen, hogyan lehetne azt megtenni?

A bonsai nyilvánvalóan kiegészíthető más művészeti formákkal. De ez nem nagy meglepetés. Ha valakinek lehet festménygalériája jó zenével, akkor lehetne bonsai kiállítás is zenei aláfestéssel. Vagy festmény, szobor és bonsai együtt. Ez azonban nem teszi rögtön művészeti formává a bonsait. A bonsai gyakran csak dekorációként látható. Művészet-e a dekoráció? Gyakran meghökkent és szórakoztat, ha látok egy bonsait ábrázoló rajzot, vagy festményt az interneten és az emberek úgy beszélnek róla, mint művészetről. Az mindenki számára nyilvánvaló, hogy egy bonsait ábrázoló festmény művészet, vagy legalábbis az lehet. Nos, a bonsai önmagában miért nem művészet? Roy Lichtenstein egyszer megfestett egy bonsait. Ahogy hallom, mostanában kelt el mintegy 14 millió dollárért. A festményen látható bonsai pocsék. Kíváncsi vagyok, vajon szándékosan készült-e ilyenre? Minden esetre gondolkodásra késztet bennünket.

4 – Ön számos országban tett utazást és megismerte különböző nemzetek bonsaiait. Gondolja-e, hogy a népek kulturális jellemvonása hatást gyakorol a bonsai alakítási formára?

Hat kontinensen mintegy 50 országot látogattam meg és nagy érdeklődéssel figyeltem, hogy a különböző kultúrákban hogyan foglakoznak a bonsaijal és miként látják azt. Egyértelmű, hogy a helyi kultúra határozza meg, hogy az emberek miként alakítják a bonsait. Sokan próbálnak meg japán bonsait létrehozni bárhol élnek is, és véleményem szerint félreértik a művészetet. A bonsai annak a visszatükröződése, ahogyan a valóságos fákat látjuk a saját környezetünkben. Némely kultúrák a kreativitást hangsúlyozzák, mások a szigorú szabályok követését erőltetik. Ez megmutatkozik a bonsaiban is, amit megalkotnak.
5 – Az ön véleménye szerint hol történnek a legnagyobb újítások és miért ott?

Mostanra a legnagyobb újításokat egyértelműen a világ nyugati felében vitték véghez. A japán kultúra nem kedvez az újítóknak, az nagyon jó a fundamentalistáknak. Körükben a legjobb művész az, aki a legjobban tud másolni. Nyugaton ezt mesterségnek neveznék és széles körben az eredetiség alárendelésének tekintik. Japánban azt a személyt, a ki a bonsaiban újítani akar bajkeverőnek tartják és nem is újítanak. Nyugaton a művész a szó legjobb értelmében rebellis. Egy művésznek újítania kell, különben nem is művész.
6 – A természethű stílus olyan bonsai létrehozását célozza meg, ami elhiteti az emberekkel, hogy abban a formában találtatott a természetben. Ebben az értelemben a művész a természetet kísérli meg újraalkotni, és nem saját magát juttatja kifejezésre, igaz? A bonsai területén léteznek módszerek a művész számára az érzések kifejezésére? Vagy a természet újraalkotásának aktusában fejezi ki önmagát?

Azért nevezik „természethűnek”, mert nem természetes, egyébként „természetes stílusnak” hívnák. Szupertermészetes, jobb, mint a természet, a természet lényege, realista módon kifejezve. Minden jó bonsai megpróbálja a természet esszenciáját adni. A természethű stílus realista módon teszi ezt. A természethű stílust impresszionistaként lehet leírni, míg a hagyományos, különösen a modern stílus expresszionista. A modern stílusban nincs kísérlet olyasvalami létrehozására, ami olyan, mint egy valódi fa, inkább a művész belső látása alapján egy szobor készül, ami bizonytalanul olyasvalamire emlékeztet bennünket, mintha egy másik bolygón lévő fa lenne. A természethű fa inkább a valós világunkban lévő fát juttatja eszünkbe. Amikor valaki egy természethű fa előtt áll a természet nagyságát csodálja, egy modern fa előtt állva pedig a művész nagyságát. Amikor egy tradicionális fa előtt állunk, a zen-buddhizmus nagyságát csodáljuk. Ha valaki egy „nyugati hagyományos” stílusban alakított fa előtt áll azokat a nagyszerű eredményeket csodálja, amelyeket az alakító a szabályok betartásával elért. Figyelje meg, hogy a fa szót használom a bonsai helyett.
7 – Lehetséges, hogy a bonsai művész urbánus változatot fejez ki a természetes helyett? Hogyan?

Igen, lehetséges. A művészettel mindent ki lehet fejezni. A bonsai területén sokkal több dolgot lehet tenni, mint ami a tankönyvben van. A végén azonban valakinek kell, hogy tetsszen; gyakran csak önmagunknak. Ez rendben lévő, ha művészetről van szó. Amennyiben el akarjuk adni, vagy díjat akarunk nyerni, jobb olyat alkotni, ami megfelel a vásárlók, vagy a bírálók ízlésének. Létre lehet hozni például olyan bonsait, ami egy nagyvárosban lévő, az ember, vagy a városi környezet által megcsonkított fára emlékeztet.
8 – Ön 2008-ban járt Brazíliában. Olvastam egy interjút, amelyben azt mondta, nem hiszi, hogy hagyományos stílusú bonsait találna Brazíliában és azt gondolta, hogy a bonsai alakítás forradalmi módszerét alkalmazzuk. Elmagyarázná ezt bővebben? Ezt pozitív, vagy negatív dolognak gondolja?

Sok ember van Brazíliában, aki „hagyományos stílusban alakít bonsait. Olyasvalamit próbálnak létrehozni, ami nagyban hasonlít a japán bonsaira. Azt gondolom, mindez rendben lévő, ha valaki a tanuló fázisban van. De előbb vagy utóbb ennek véget kell érnie. Aztán szerintem el kell kezdeni olyan bonsait alkotni, ami a természetben megtalálható saját fáikra emlékeztet. Előfordul, hogy a tipikus, standard „bonsai forma” egy ideális fenyő, olyan fa, amit a hideg éghajlat és a rengeteg hó formált. Nézeteim szerint az a legironikusabb, hogy egy trópusi országban, mint Brazília, sok ember próbálja ezt utánozni. Brazíliában egészében véve nincsenek tűlevelű fák és nincs hó. Nos, miért alakítják a bonsaiokat a tűlevelűekre jellemző stílusban? Japánban még a lombos fákat is a tűlevelűekhez hasonló módon alakítják, mint amelyeket a hó súlya formált. A trópusi bonsaira a legjobb példák Tajvanon és Indonéziában találhatók. Nem gondolom, hogy Brazília már forradalmi úton jár. Az országban sok hideg éghajlati bonsai másolat található. Ugyanakkor látok egy feljövő új generációt, amely radikálisan távolodik ettől az ösvénytől. Ez igaz az egész világra.
9 – Gondolja, hogy létezik egy olyan tendencia, hogy a bonsai művészek fokozatosan feladják a hagyományos stílust és folyamatosan újra feltalálják az alakítási eljárást?

Persze, és ez azért van, mert a bonsai művészeti formának tekinthető, nem mesterség csupán. A művészettörténet többnyire az új és a hagyományos alkotások harcából áll. Mihelyst az új alkotás általánossá válik, az lesz a hagyományos, az addig hagyományos pedig régimódivá lesz. Az új nem jobb, csupán új. Az emberi természet előbb, vagy utóbb változást akar.
10 – Szeretne hozzátenni valamit ehhez az interjúhoz, ami különösen fontos a brazil olvasó számára?
Tanuljanak meg hagyományos formákkal dolgozni, majd felejtsék el azokat. Amikor már uralják a formát, próbáljanak lelket adni a fának. Ne próbálják olyanná alakítani kis fáikat, mint egy bonsai, hanem alakítsák úgy a bonsait, hogy egy fára hasonlítson – ahogyan azt John Naka mondta. Tanulmányozzák a brazil fákat, dolgozzanak saját őshonos alapanyaggal és alakítsanak olyan bonsait, ami visszatükrözi a brazil természetet. Ne azt keressék és próbálják meg utánozni, amit a mesterek alkottak. Azt figyeljék, hogy mit kutattak a mesterek, amikor alkottak és találják meg saját útjukat.

Sunday, November 3, 2013

Interview


Interview with Wagner Ribeiro from Brazil
Questions:

1 - What are the aesthetics elements that make bonsai a piece of art and not only a tree planted in a pot?

A tree in a pot is a tree in a pot; it becomes a bonsai when it speaks to your soul. This will NOT happen just by following the 'rules' which only speak abut form. Form alone is just the framework and not the end. The end is a tree in a pot which creates a strong reaction with the viewer. It depends on the education and experience and expectation of the viewer.
2 – Why bonsai could be qualify as a form of art? And what is art in your opinion?

Bonsai by and large is treated as a craft around the world. This is especially true of Japan where the overwhelming number of bonsai is produced for commercial reasons. It is somewhat ironical that there are many more folks who do bonsai as an art in the West. One can but one does not have to qualify bonsai as an art. Some bonsai speak to you and are probably art. All art is creating an illusion. If the illusion is done well and better than reality then it can be called art. It is very difficult to impossible to give a description of what art is but it is easy to know it when you see it - if you have a trained eye.
3 - I´ve been accompanied Masashi Hirao´s career by internet and, principally, his trip around the world as Japanese cultural envoy to promote bonsai. He has ideas to integrate bonsai with other forms of art, like music, sculpture, paint etc. Walter, do you believe that bonsai can be integrated and establish dialogue with others arts forms? If yes, how it could be done?

Bonsai can clearly be integrated with other art forms. But this is not a big surprise. One can have a gallery of paintings and good music with it, it could well be a bonsai exhibit with music. Or paintings and sculpture and bonsai. But this does not make bonsai an art form immediately. Often bonsai is just seen as decoration. Is the decoration art? I am often astounded and amused when I see a drawing or painting of bonsai on the net and people speak about this as art. It is obvious to everyone, that a painting of bonsai is art or at least can be art. So why is the bonsai itself not art? Roy Lichtenstein once did a painting of a bonsai. It recently sold for 14 million US$ or so I hear. The bonsai on the painting is lousy, it sucks. I wonder whether this was intentional. It makes us thinking anyway,
4 - You traveled to several countries and knew bonsai of various nationalities. Do you believe the cultural characteristics of each people influences the form of styling bonsai?

I have visited around 5o different countries on six continents and watched with great interest how bonsai is practiced and seen in different  cultures. Is is clear that a local culture decides how people style bonsai. Some try to practice Japanese bonsai wherever they are and misunderstand the art in my opinion. Bonsai is about reflecting how you see YOUR real trees in YOUR environment. Soem cultures stress creativity, some stress following of strict rules. It shwos in the bonsai that they create.
5 - In your opinion, where are the greatest innovations happening and why there?
Clearly by now most innovations are done in the western part of the world. The Japanese culture is not good for innovators, it is very good for traditionalist. The best artist is the one that can copy the best. In the West this would be called craft and is seen widely as inferior to originality. In Japan a person who wants to innovate in bonsai is seen as 'rocking the boat' and this is not done. In the West an artist is seen as rebel in the best meaning of the word. An artist must innovate, otherwise he is not an artist.
6 - The naturalistic style aims to create bonsai that makes people believe that he was found in nature like that. In this sense, the artist tries to recreate the expression of nature and not of himself, right? In bonsai, there are someway to the artist express your feelings? Or he is expressing himself in the act of recreating the natural?
It is called 'naturalistic' because it is not natural, otherwise it would be called 'natural style'. It is super-natural, better than nature, but being felt as the essence of nature in a realistic way. All good bonsai are trying to create some essence of nature, most are doing this in an abstract way. The naturalistic style does this in a realistic way. The naturalistic style can be described as impressionistic while the traditional style and especially the modern style are expressionistic. Meaning that in the modern style there is no attempt to make something that looks like a real tree, rather from the inner view of the artist a sculpture is made that vaguely reminds us of something like a tree on another planet. The naturalistic tree reminds us more of a tree in our real world. When standing in front of a naturalistic tree one wonders about the greatness of nature. When standing in front of a modern bonsai one wonders about the greatness of the artist. When standing in front of a traditional bonsai one wonders about the greatness of zen-Buddhism. When standing in front of a 'western traditional' bonsai one wonders about the great results that evolve when one really follows the rules. Note how I use the word tree vs. bonsai.

7 - Is possible the bonsai artist express the urban setting instead of natural? How?

Sure it is. One can express anything with art. In bonsai many more thing can be done than there are in the text book. In the end someone has to like it; often you are the only one to like it. That's fine if it is art. If you want to sell or win awards you better do what pleases the taste of your customers of the judges. One could create a bonsai that is reminiscent of a tree in the city which is mutilated by man and the urban environment for example.
8 - You came to Brazil in 2008. I read an interview where you said you did not think that you'd find traditional bonsai in Brazil. And you thought that we had a revolutionary way of doing bonsai. Could you explain more? And do you think this is positive or negative?
There are lots of folks who do 'traditional' bonsai in Brazil. They try to make something that looks much like a Japanese bonsai. I think this is fine if one is in a learning phase. But sooner or later this should be over. Then I believe one should start to create bonsai that are reminiscent of you own trees in nature. It happens that the typical, standard 'bonsai shape' is an ideal pine tree and a tree which is formed by a cold climate with lots of snow. It is most ironic in my view that in a tropical country like Brazil many folks try to copy this. Brazil has no conifers by and large and no snow. So why are bonsai shaped in conifer style? Even broadleaved trees in Japan are often styled to look like a conifer which is formed by snow. The best examples of tropical bonsai are found in Taiwan and Indonesia. I do not think that Brazil has a revolutionary way yet. The contrary - there is much copying cold climate bonsai. I can however see a new generation coming up which gets away from this path radically. This is true around the world.

9 - Do you believe that there is a tendency that the bonsai artists abandon increasingly the traditional styles and reinvent the criation process constantly?
Sure and this is why bonsai can be called an art form and not only a craft. The history of art in general consists of a constant battle of new creations vs. traditional. Soon the new creation becomes mainstream which is  traditional and traditional becomes old-fashioned. The new is not better, it is only new. and human nature wants change - sooner or later.
10 – Would you like to add something to this interview which is especially important for the Brazilian reader?
Learn to work with traditional forms and then forget them. When you master the form try hard to get soul into your tree. Don't try to make your little tree look like a bonsai, try to make your bonsai look like a tree - as John Naka said.Go on to learn about Brazilian trees and work with your indigenous material to create bonsai that reflect your Brazilian nature. Don't look and try to copy what the masters have created. Look at what they were searching for when they created and find your own way.

Monday, October 21, 2013

Sealing wounds on trees - Hungarian


Sealing wounds on trees
By Walter Pall

Sebek lezárása a fákon
Walter Pall

translation by  Szoke Mihaly

Ezt a cikket 2009 januárjában írtam a Bonsai Nut-on (a legnépszerűbb bonsai fórum az USA-ban – http.//bonsainut.com/ - a fordító).
Válasz volt valakinek, aki azt mondta magáról, hogy hivatásos kertész Amerikában és sohasem hallott Shigo-ról, és aki ragaszkodik ahhoz, hogy a tudomány mai állása szerint a fákon minden sebet le kell zárni.

Valaki azt gondolhatná, hogy a sebkezelés kérdése olyan valami, ami egy életen át fák metszésével foglalkozó szakemberek, vagy a mezőgazdaság alapját képező kutatásokat végző tudósok meghallgatásán keretül megválaszolható. Mint láthatjuk, ez nem ilyen egyszerű. E körül harcok folynak kertészeti klubokban, valamint újságok helyi rovatában, amikor fákat metszenek egy parkban. Bonsaios körökben ez felér egy vallásháborúval. Hogyan lehetséges az, hogy valami, aminek a nyilvánvaló egyszerűsége miatt nélkülöznie kellene minden kétséget, ilyen ingerültséget kelt.

Szerintem a fő ok az, hogy az embereknek általában nincs, vagy alig van fogalmuk egy növény működéséről, de rendelkeznek általános fogalommal az emberi test működésével kapcsolatban. Tudják, hogy ha egy embernek kezeletlen sérülése van, az nem túl egészséges. Tudják, hogy el kell kerülni a belső bomlást, amennyiben emlősről van szó. Ha KK annyira utál engem, hogy felvágja a hasam és bármiféle kezelés nélkül magamra hagy, az minden lehet, csak egészséges nem. Ha azt mondanám neki, hogy bármilyen kezelés káros lenne, és hagyja úgy, ahogy van, bolondnak vagy műveletlennek tartana és igaza is lenne. „Ugyanennek igaznak kell lennie a fákra is” – a Föld pedig lapos. A fa sebkezelők használata ezen a súlyos félreértésen alapul. Aztán jött Dr. Shigo és forradalmasította a kertészet világát. Kutatása felfedezett valamit, amit codit-nak neveznek 
(CODIT= Compartmentalization of Decay in Trees – fák korhadás elleni védekező mechanizmusának modellje – a fordító). Dióhéjban arról szól, hogy a fák kémiai és fizikai határokkal rendelkező védekező zónákat alkotnak. Ezek a törzs közepén kezdődnek és kifelé haladva számos található a gyűrűkben. Amennyiben a középső rész egyszer korhadni kezd, a korhadás nem hatol be könnyen a következő zónába. Ez végül bekövetkezik, de a fa kívülről tovább növekszik, és új zónákat képez. Még ha az összes belső rész el is korhad, mindig lesz egy külső, melyen keresztül az élő gyökér fenntartja a növekedést. Ez a folyamat olyan lassú, hogy a fa túlnövi a korhadást és több száz, sőt ezer évig is életben marad. A természetben majdnem minden nagyon idős lombhullató fa korhad belülről, de a zónaképzésnek köszönhetően nem pusztul el. Dr. Shigo megállapította, hogy azok, akik többé-kevésbé szakszerűen „segítenek” a fán, két hibát követnek el:
1) Közvetlenül a törzsnél vágnak le ágakat, ezzel nagy nyílt sérüléseket okoznak néhány zónában. Így azt a veszélyt okozzák, hogy az egyébként egészséges cellákat elárasztják mindenféle kórokozók, főleg gombák és végső fokon korhadni kezdenek.
2) A hagyományosan alkalmazott sebkezelők a fa belső részének korhadását hivatottak megakadályozni. Dr. Shigo úgy találta, hogy ennek pontosan az ellenkezője a következmény. Először is, kint a természetben nincs mód arra, hogy megakadályozzuk különféle gombák és baktériumok friss sérülésbe jutását. Amennyiben valamely ártatlan tájépítő azt gondolja, hogy azt képes megakadályozni, egyszerűen nem tud eleget. Ha lezárjuk a sebet, ideális környezetet teremtünk a kórokozóknak. Melegre és nedvességre van szükségük, amit sokkal inkább megkapnak a seb lezárásával, mint a nélkül. Dr. Shigo forradalmasította a kertészetet, megállapítva, hogy a sebkezelők feleslegesek, és még veszélyesek is lehetnek.
Dr. Shigot felfedezéséért örökérvényű határkőnek tekintik a kertészettudományban. Az a kertészhallgató, aki nem hallott róla, műveletlen. Az a személy, aki azt hiszi, hogy csupán józanésszel felveheti a harcot a világ legtehetségesebbjeinek évtizedes tudományos tanulmányaival, az bolond műveletlen. Az a tájépítész, aki megjátssza, hogy nem hallott Dr. Shigoról, legjobb esetben egy egyszerű személy, vagy sarlatán.
A világ azonban nem változott túl sokat. Dr. Shigo követése most már a kertészeti gyakorlat fő áramvonalába tartozik, de sokan még mindig nem fogadják el. Nos, tény, hogy van, aki azért veti el, mert eredményei csak évek múlva mutatkoznak, aztán pedig vannak, akik pénzt tudnak keresni Dr. Shigo mellőzésével. Hogyan? Nos, vágj le nagy ágakat egy parkban, ne kezeld semmivel és meglátod, az emberek neked ugranak. Ők „tudják”, hogy valami rosszat tettél. Emberek arra kérnek, hogy kezeld le fáikat a kertben, te pedig nagy nyílt sebeket hagysz. Azt fogják gondolni rólad, hogy nem tudod, mit cselekszel. Sok sarlatán van, akik azért tesznek sebzárókat nagy sérülésekre, hogy pénzt keressenek vele, az embereket pedig arra kényszerítik, hogy fogják be a szájukat. Ezek a sarlatánok tudják, hogy valójában nem kellene ezt tenniük, de ez jó számukra és nem annyira rossz a fáknak sem; legalábbis nem azonnal. Aztán vannak, akik nem nyűglődnek az alapfokú kertészeti oktatást követő tanulmányok folytatásával. Oly módon végzik munkájukat, ahogyan azt harminc évvel ezelőtt tettük. A probléma az, hogy a közönség inkább rájuk hallgat, mint a tudományra.

Mi köze mindennek a bonsaihoz?
Nos, mi folyamatosan nagy sebeket ejtünk a fákon. Nem alkalmazhatók Dr. Shigo felfedezései? Az én felfogásom az, hogy igen.
Ennyit a tudományról. Most térjünk, rá a gyakorlatra. Mit teszek én több évtizedes tanulmányok után?
Tisztában vagyok azzal, hogy veszélyeztetem a cellákat, ha bonsai-norma szerint ejtek vágásokat, ami azt jelenti, hogy közel a törzshöz, sőt konkáv ollóval, ami még rosszabb, ahogy arra Bill V. rámutatott. Mégis ezt választom, mert nem pusztítja el a fát. Korhadást okoz, de NEM PUSZTÍTJA EL a fát. A fák teljesen üregesek lehetnek, de mégis nagyon teli vannak élettel. A természetben a fák az egyensúly elvesztése miatt lehetnek veszélyben. A bonsainál ez nem ügy. Amikor nagy vágásokat ejtek, általában arra törekszem, hogy a vágási felület, a bonsainál javasolttal ellentétben, ne legyen szabályos. Kallusz képződik és túl nagy vágási felületek esetén mindig lyuk marad. Kisebb sebek után mindig lesz forradás. Biztosítani akarom, hogy az üreg, vagy a forradás természetesnek hasson, tehát sohase legyen kör alakú, mint amit bütyökvágóval okoztak. Szándékosan durva bemetszéseket végzek a seb széleinél.

Ami a sebzárót illeti, hatalmas különbség van a tűlevelűek és lombhullatók között. A tűlevelűek általában nem korhadnak könnyen, mert már rendelkeznek a legjobb védőszerrel, ami nem más, mint a gyanta. A lombos fák könnyebben korhadnak, és tudom, hogy az üregek még inkább, ha „védjük”. Nos, sokak meglepetésére, én általában azt akarom, hogy az üregeim korhadjanak. Normál esetben nagy, természetesnek kinéző üregeket akarok a bonsaiaimban. Így jól tudnék sebzárót használni, hogy korhasszam az üregeket. De, mivel tudom, hogy a sebzáró felesleges, egyáltalán nem használom. ÁLTALÁBAN.
Használok sebkezelőt néhány vágási felületen, ahol látom a gyors kiszáradás veszélyét. Ez kényes juharokon olykor előfordul. Néha, véletlenül letörök ágacskákat és feltételezem, hogy van esély az összeforradásra. Akkor teszek egy kevés sebzárót a sérülésre, hogy megakadályozzam a dehidratációt. Olyan sebkezelőt alkalmazok, ami néhány hónap után magától eltűnik, nem túl drága és nem nagyon látható: ez a TEHÉNFEJŐ ZSÍR. Van a közelemben egy mezőgazdaságot ellátó üzlet, ahol majdnem semmiért megkapom ezt a zsírt (igen, ez olyan zsír, amit a kézre tesznek a fejés megkezdése előtt). Majdnem láthatatlan, a vazelinhez hasonlóan hat és körülbelül egy évig fent marad, aztán eltűnik. Természetesen nem mérgező. Néha az egyértelműen friss sebeket elrejtem álcázó anyagot téve rájuk.

Mit mondjak azoknak, akik még mindig ragaszkodnak ahhoz, hogy minden sebet lezárjanak egy bonsaion. Nos, folytassák, ha attól jól érzik magukat, de legyenek tudatában annak, hogy azt inkább saját lelkükért, mint a fa érdekében teszik. És ne gondolják, hogy az, aki azt mondja, hogy sebkezelőt használ, jobb ember.
Ámen! 

Friday, October 4, 2013

Thursday, September 12, 2013

Walter Pall e os primeiros dias de bonsai na Alemanha


Walter Pall e os primeiros dias de bonsai na Alemanha
Autor: Walter Pall
Colaborador: J.P. Arzivenko


Foi somente no começo da década de oitenta que eu comecei a fazer bonsai, naquela época era muito difícil conseguir informação ou encontrar livros. Eu descobri que existia um cara em Hannover, ele ainda está lá, e também o que é chamado Centro de Bonsai Heidelberg, que depois tornou-se bastante famoso, então encomendei dois ou três livros deles, deste livros eu aprendi tudo.
Então descobri neste livros que aparentemente, nos velhos tempos, os japoneses e os chineses buscavam suas plantas na natureza. Eu fui bastante amador e não tinha nenhuma pista sobre como começar, mas eu sabia onde as árvores estavam, eu morava em Hamburg na época, mas ia constantemente de férias para a Austria com meus pais. Durante as férias eu subi a montanha e trouxe de volta um larix (pinheiro), então fiz isto novamente diversas vezes e depois de um tempo eu tinha uma boa coleção de árvores coletadas.
Então descobri que aquilo não estava de acordo com o que os livros me diziam. Os livros me diziam que a árvore deve ter um bom tronco, com o primeiro ramo saindo do primeiro terço, que a copa deve ser triangular, enquanto que aquelas plantas que eu coletava não ficavam em conformidade com as regras, eu me senti perdido. Então eu tentei fazer com que as plantas ficasse mais ou menos conforme eu imaginava, eu tentei fazer um bonsai a partir daquilo. O que agora eu sei que foi extremamente fútil, você não deve fazer isto, mas eu não sabia. Então eu pensei “Hmm, tenho que ser muito cuidadoso com a seleção do material que eu coleto”, porque a maior parte do material não tinha valor como bonsai, naquela época. Hoje em dia eu sei que é exatamente aquele tipo de material que queremos.
Bom, eu não era o único na Alemanha, mas certamente eu fui um dos pioneiros. Na Suíça, ao mesmo tempo, um homem chamado Pius Notter estava fazendo a mesma coisa paralelamente, mas eu não o conhecia. Então um certo dia eu pensei “finalmente estou criando algo que de alguma forma pareça bonito” e fui até o Centro de Bonsai em Heidelberg, onde fiquei profundamente impressionado com as árvores em exposição, todas árvores importadas do Japão, algumas da China.
Para fim, naquela época, as árvores eram extraordinárias, brilhantes, junto com elas haviam os funcionários e os mestres. Horst Krekeler era um deles, tendo tornado-se um dos nomes famosos mais tarde, então lhe perguntei minhas dúvidas, tais como “o que você faz com este tipo de material coletado?”, das respostas eu tenho que dizer que ele não tinha a menor ideia, nenhum deles sabia. Eles sabiam exatamente o que fazer com o material bem preparado, então, se você recebe um material preparado para ser bonsai e você simplesmente faz o acabamento, você tem um bonsai, eles sabiam isto, este é o modo como se faz bonsai no Japão a partir de plantas preparadas para este fim. Eles não sabiam me responder aquilo que eu estava realmente interessado “o que você faz com material coletado diretamente da natureza e em inconformidade com as regras do bonsai?”, então eu tive que experimentar e descobrir sozinho.
Então tivermos a primeira exibição em Düsseldorf, que foi em 1985 ou logo depois. Eu descobri que minhas plantas eram grandes, as plantas expostas eram menores. Comparadas com as outras, minhas plantas eram muito maiores, muito selvagens, muito mais excitantes para mim, mas descobri já naquela época que algumas pessoas não gostavam delas, porque não estavam obdecendo às regras, não se pareciam com bonsai.
De qualquer forma, chegou um ponto em que eu comecei a ser considerado como um expert, eu entendia sobre a arte de converter estas árvores em algo que parece ser um bonsai, da mesma forma que aprendi como não matar estas árvores, porque no começo sem pista alguma de como proceder, você simplesmente mata uma árvore após a outra, exatamente como eu fiz. Então aprendi como mantê-las vivas, descobri também que jardineiros experientes não sabiam, isto porque a princípio eu pensava “Ah, os jardineiros podem me dar respostas”, mas descobri então que isto não é algo que se aprende nas escolas de jardinagem.
Quando eu estava por desistir eu fui até o “Biolab Course”, que ainda existe, uma empresa química, busquei o químico encarregado que era especialista em adubos e perguntei “como se aduba bonsai?”, então ele me deu um adubo que eles vendem até hoje, mas que não vale nada, é um adubo que não faz as plantas crescerem, porque não tem nitrogênio naquele adubo, isto porque ele pensou que um bonsai não deve crescer, você deve mantê-lo saudável mas sem crescer, enquanto nós sabemos que a verdade é exatamente o contrário disto, você só consegue desenvolver uma árvore se ela crescer, para isto precisamos de muito nitrogênio.
Veja bem, o especialista lider, o melhor químico da empresa, me deu a resposta completamente errada, então eu aprendi do modo difícil que não existem especialistas. Certo dia veio este mestre japonês até Heidelberg e fez uma performance no palco que me impressionou profundamente, principalmente o modo com que ele arrancava a casca da árvore, criando madeira morta.
Agora eu sei, o tipo de planta que ofereceram para ele era tão ruim, tão pobre, era praticamente um graveto, que a única coisa que ele poderia fazer era um dramático jin e shari para mostrar alguma ação. Mas ainda assim, aquilo me impressionou, claro que fui para casa e comecei a destroçar e quebrar as plantas em pedaços, novamente não havia ninguem para me dizer o que fazer. Descobri então que estes japoneses te mostram algo, mas não respondem os questionamentos, mesmo que você faça uma pergunta, talvez você consiga uma resposta, mas não a resposta que buscava, então você tem que descobrir sozinho e este é o método de ensino japonês de qualquer forma, eles nunca te dizem o que fazer, você tem que descobrir por conta própria.
Então um dia eu simplesmente descobri e quando isto aconteceu eu fui considerado o maior especialista, na maior parte ou em toda a Europa. Enquanto isto o “Bonsai Zen” começou, o “Clube de Bonsai da Alemanha” começou, exibições por toda a parte, hoje o bonsai europeu é um dos mais avançados do mundo, mas aconteceu tudo nos últimos trinta anos e eu estava lá estes exatos trinta anos.

Walter Pall and the early days of bonsai in Germany


Walter Pall and the early days of bonsai in Germany
Author: Walter Pall
Collaborator: J.P. Arzivenko

It was in the very early 80’s that I started to do bonsai, and at that time it was very difficult to you get information and find books. I had found out that there is was guy in Hannover, Germany, who still exists, and then there was what is called Bonsai Center Heidelberg, which later on became quite famous. I ordered two or three books from them, and from these books I learned everything.
So I found from these books that apparently in the old days the Japanese and the Chinese would go to the wilderness and collect trees. I grew up in the Austrian mountains, so I said “I know where these trees are” and I was very naive with no clue of anything, but I knew where the trees were. I was living in Hamburg at that time, but my parents lived in Austria, so we went there on vacation all the time. During the vacation I went up to the mountains and brought back a larch, I did this several times, and after a while I had a nice collection of collected trees.
Then I found that these trees didn't fit with what the books told me. The books told me that there must be a nice trunk, up on one third the first branch, and there must be triangular crown. The trees that I had found would not conform to that; so I was clueless, and then I somehow tried to do something which looked like what I had hoped it should look like. I tried to make a bonsai look out of that. Which now I know was futile, one shouldn't do that, but I didn’t know. So I thought “I must be very careful when selecting material”, because most of the material seemed worthless to me at that time. Nowadays this is exactly the material we want.
So I wasn’t the only one in Germany, but I was certainly one of the pioneers of collecting trees. In Switzerland at the same time, in parallel a man called Pius Notter was doing the same but then I didn’t know him. Well, anyway one day I thought “I am creating something which somehow looks nice but I must learn to create a bonsai properly”. So I went to the Bonsai Center Heidelberg in Germany and I was deeply impressed by the trees they show, all Japanese imported trees, some Chinese.To me, at that time, the trees were brilliant, extraordinary.And there were the employees and there were masters. Horst Krekeler was one of them, later on a famous name. And I asked them questions like “what do you do with this collected material?”, and from the answers I must say, I found out that they had just as little clue as I had - they didn’t know. They knew exactly what to do with well prepared material - if the tree is already prepared for becoming a bonsai and you just finish that, then you have a good bonsai. They knew that this is the way bonsai is done in Japan from material, they did not know what I was really interested in “what do you do with collected material which is totally wild, and does not at all conform to the bonsai rules”, I found that I had to experiment myself.
And then we had the first exhibit in Düsseldorf, Germany which was in 1985 or so, and I found that I had much bigger trees compared to the rest - much bigger, much more wild, much more exciting to me, and at that time already I found that some people didn’t like them, because they didn’t conform, they didn’t look like bonsai.
Well anyway, at one point I was considered an expert, I knew about the art of converting these trees into something that looks like a bonsai or even a real tree, and I also had learned how to not kill the trees. In the beginning if you have no clue you kill just about every single tree, and so did I. Then I learned how to keep them alive, and I found that even trained gardeners wouldn’t know. I thought “oh, gardeners can give me the answers”, and then I found this is not what they are learning in gardening education.
And then I thought I had to deal with real experts; I went to the research lab of a really large chemical company. I went to the top chemist, who was an expert in feeding, and I asked him “how do you feed bonsai?”, and the man gave me some feed which they still have, which is worthless, it is a feed which makes trees not grow, there is no nitrogen in there, because he was under the impression that thats really bonsai, you feed them so that they are somehow happy but they don't grow. Now we know exactly the opposite is true - you only can develop a tree if it grows, you need a lot of nitrogen.
You see, the top expert, the chemical expert would give me the totally wrong answer. I found the hard way that there were no experts, and then we had this Japanese master coming into Heidelberg and doing a performance in the stage and he impressed me deeply, the way he pulled out the bark, creating dead wood.
Now I know, the kind of tree they offered to him was so silly, so nothing, it was just a stick. The only thing he could do was a dramatic jin and shari to show some action there. But that deeply impressed me, and of course when I came home I started to rip and break trees apart, again there was nobody to show me what to do. And then I found that these Japanese people show you something, but I didn’t really get my answers to the questions I had. Even if you asked him a question, maybe you get an answer, but was not the answer you wanted, so you have to find out yourself, and this is the way Japanese teach anyway, they will never tell you what to do, you have to find out.
So I found out and one day I was considered a top expert in the major part of Europe - so that is how that happened. And around that the Bonsai Scene started, Bonsai Club Germany and the exhibits with everything, and now its one of the most developed in the world, and its only happened in thirty years, and I went through these thirty years.

Tuesday, September 10, 2013

Walter Pall e seu começo no Bonsai - Portuguese


Walter Pall e seu começo no Bonsai
Autor: Walter Pall
Colaborador: J.P. Arzivenko

No ano de 1979 eu já sabia o que era um bonsai, genericamente, mas eu
nunca havia visto um bonsai de verdade antes. Então eu li em um jornal da Alemanha sobre um viveiro que possuía bonsai em exibição e para a venda, então eu fui lá já que sempre me interessei sobre coisas relacionadas à jardinagem, uma vez que desde minha tenra infância eu fui um jardineiro. Eu fui lá e fique profundamente impressionado e chocado, com a aparência, a idade, obviamente com a idade e as formas. E eu fiquei chocado com as marcas de arame e algumas coisas me pareceram bem feias. De qualquer forma aquilo me pareceu muito difícil, mesmo que me considerasse um bom jardineiro, eu pensei “isto é simplesmente impossível”.


E também a parte artística que me interessou muito eu também achei difícil. Eu cresci em uma família cheia de artistas, meu avô era pintor, meu pai ator (você nunca diria), meu tio foi um poeta e tínhamos lunáticos e doidos por toda a parte. De qualquer forma eu também sou conhecido como um sujeito artista. Então eu pude ver a arte naquilo e achei que era bastante difícil, mas coisas difíceis e impossíveis sempre me intrigaram, então de alguma forma eu me vi de frente com aquilo, e logo depois eu comprei meu primeiro bonsai, foi como comecei, e de lá para cá foi um vício, não consigo viver sem isso, agora é minha vida.

Walter Pall and his beginnings - English


Walter Pall and his beginnings in bonsai
Author: Walter Pall
Collaborator: J.P. Arzivenko



In 1979 I already knew what bonsai was in general, but I hadn't seen a real bonsai before. So, in a newspaper in Germany I read about a garden center that had some bonsai shown and for sale. So I went there because I was interested in garden things; since my early youth I was a gardner. I went there and was deeply impressed and shocked at the saem time. I was impressed about the appearance, the obvious age and the shapes. And I was shocked about the wire biting in, and by some things I thought pretty ugly and unnnatural. Anyway it seemed so difficult; although I consider myself a good gardener, I thought "this is just impossible".
And then the artistic part which also interested me very much, I also saw as difficult to impossible. I grew up in a family full of artists, my grandfather was a painter, my father was an actor (you would never tell), my uncle was a poet and we had lunatics and insane all over the place. Anyway I am also known as an artist sort of person. So I could see the art in bonsai, and I thought it was very difficult. But difficult and impossible things have always intrigued me, so somehow I was drawn towards this, and very soon later I purchased my first bonsai. Thats it how I started, and from then on it is just an addiction, I cannot live without it, now it is my life.

Monday, June 10, 2013

Traditon in bonsai -Portuguese


Tradition in bonsai
translated by arzivenko

Eu tenho uma relação ambígua com a tradição do bonsai.

Primeiro, é a findação na qual nós todos construímos. É de onde o bonsai que vemos hoje veio. Para muitos é o bonsai; não existe nenhuma outra maneira de fazer bonsai. Nós devemos à tradição que possamos ver o bonsai como arte espalhada pelo mundo.

Eu acredito que todo entusiasta deva aprender o máximo possível sobre a tradição do bonsai, isto é indispensável. Eu acredito que o que chamamos "bonsai clássico" é para muitos nossa tradição. Tradicionalmente existem formas (normalmente chamado estilos*) que são designadas no estilo clássico. É um estilo que trabalha em direção à uma árvore ideal; uma abstração que apresenta a árvore perfeita. Todo designer de bonsai deve aprender como estilizar árvores nas formas tradicionais, com o espírito clássico.

Para além de estilizar árvores, existem várias outras tradições em bonsai. Existem os vasos, e como envasar, a apresentação em uma tokonoma, com o estande, objetos de acento, o pergaminho e muito mais. No espírito da arte asiática é completamente aceitável e esperado que outros tentem copiar as conhecidas obras primas e todos os aspectos da tradição. Qualquer divergência deste caminho é questionável.

O outro lado da moeda é que esta não é minha tradição. É uma tradição asiática, sobretudo uma tradição japonesa. Enquanto eu tenho o maior respeito por ela, eu me pergunto se o bonsai na minha parte do munto deve seguir rigidamente uma tradição estrangeira, e se deve, se vale a pena eu investir meu tempo. Bom, eu realmente não me importo, simplesmente me recuso a aceitar isto. Eu acredito que a tradição asiática pode ser usada como um grande ponto de partida, então partimos dela. Enquanto os ocidentais tentarem copiar as obras primas japonesas, bonsai não será uma arte universal. Copiar não é considerado arte na tradição ocidental. Um artista deve ser criativo e ir além da cópia. Nós devemos encontrar nossos caminhos, os quais podem se tornar tradicionais, eventualmente. Um ponto de partida poderia ser o questionamento da filosofia do bonsai tradicional; de criar árvores ideais. Eu sei que isto abre a porta para todo tipo de coisas sem sentido e criações atrozes. Também estou ciente que esta noção não ajuda o entusiasta medianos, o qual procura ajuda e afirmação. Mas abre a porta, pelo menos permite que nós criamos arte e não apenas cópias. Devemos, entretanto, sempre manter o maior respeito por nossos mestres.

Walter Pall

Wednesday, May 29, 2013

Refurbishing a Japanese maple - the "hedge cutting method" HUngarian version



Refurbishing a Japanese maple - the "hedge cutting method"

by Walter Pall
walter-pall.de


Egy japánjuhar felújítása – a „sövénynyírás módszer”
translated by Szőke Mihály
Walter Pall
walter-pall.de 

Az összes bonsairól szóló könyv leírja, hogyan dolgozzunk lombhullató fákkal, hogy a lehető legjobb elágazásokat érjük el. Minden könyv a hajtások visszacsípését javasolja. Ez azt jelenti, hogy az első rügyfakadást követően, az új hajtásokat azonnal visszacsípjük egy, vagy két rügyre, a nem megfelelően növő hajtásokat pedig eltávolítjuk. A meghatározott cél elkerülni a hosszú ízközöket és arra kényszeríteni a fát, hogy a második kihajtáskor láthatóan kisebb rügyeket és leveleket produkáljon. Állítások szerint ezzel a módszerrel sok év múlva finom elágazódásokat lehet elérni.

Az igazat megvallva, a fa borzasztóan legyengül az új hajtások korai eltávolítása miatt. Annak következményeként csak gyenge, „éhező” rügyeket nevel, amelyek valóban kisebb hajtásokká fejlődnek. A második kihajtást követően megint visszacsípik és a fa még inkább legyengül. Meg van az eshetősége, hogy a fa annyira leromlik, hogy el is pusztul.
Megfigyelésem szerint ez egy igencsak megkérdőjelezhető kertészeti gyakorlat. Ez a módszer csak akkor működik, ha egy kész fát akarunk formában tartani bizonyos ideig. Egyébként annyira legyengül, hogy erős hajtásnövekedésre kell ösztönözni, hogy ismét egészséges legyen. A fejlődési fázisban egy fa visszacsípése egyébként értelmetlen.

Hogyan fog növekedni, hogy serkenti a rügyfakadást, ha nincs semmi ereje? Láttam sok olyan fát, amelyek ilyen módon gyengültek le. Hogyan keletkezett ez a félreértés? Nos, néhány évtizeddel ezelőtt, amikor az első bonsaifákat Nyugatra hozták, a beszerzők megkérdezték, hogyan gondozzák azokat a fákat? A választ úgy fogalmazták meg, hogy ne kövessenek el hibát. A kérdést úgy értelmezték, hogy az új tulajdonosok abban az állapotban kívánják megtartani a fát, ahogyan azt beszerezték. A visszacsípést javasolták, mert az hasznos azoknál a fáknál, amelyek „befejezettnek” tekinthetők és kiállításra vagy eladásra készek. Abban az időben senki sem gondolta, hogy a nyugatiak valaha maguk is képesek lesznek bonsait kialakítani.

Az alakítási fázisban a cél egyértelműen a fa fejlesztése. A törzset és az ágakat vastagítani kell, a metszési sebeknek be kell záródni, és a fának annyi új hajtást kell fejleszteni, hogy esélyünk legyen kiválasztani a felhasználható ágakat. A gyökérnyaknak (nebari) szintén jelentős mértékben kell fejlődnie. Ebben a helyzetben az azonnali megjelenés másodlagos a jövőbeni szépséghez viszonyítva. Ez az, amiért a levelek nagyobbak lehetnek és a fa hosszabb ideig csúnyának nézhet ki. A cél elérése érdekében a fának a lehető legtöbb bevitt energiára van szüksége, amit a lehető legtöbb levél fotoszintézisén keresztül lehet nyerni. Ha éppen az energiaforrásokat távolítjuk el túl korán, a fa nem tud fejlődni. A legrosszabb esetben lassú halállal elpusztul.

Nos, előfordul, hogy bonsaiunk többsége még nem „befejezett” fa, hanem valószínűleg a fejlődés korai szakaszában van és tovább akarunk haladni velük. Még a meglehetősen jól kinéző importált fákat is tovább kell fejleszteni. Ezért fontos ismerni a fák sikeres fejlesztésének lépéseit.

Évtizedek óta sikeresen alkalmazok egy módszert, ami teljesen ellentétes a javasolt általános megközelítéssel. Megnézhetik a fotógalériámat, hogy elképzelést nyerjenek arról, hogy működik a módszerem, vagy rongálja a fákat, ahogyan azt sok ember hiszi. Az összes lombhullató fámat – beleértve a legértékesebb, jól ismert példányokat is – évtizedek óta e módszer szerint kezelem. A következő, japán juhar helyreállítását tárgyaló példa érvényes sok lombhullató fajra. Kezdésként a fának a lehető legtöbbet kell nőnie, hogy minél több levele legyen, hogy viszonzásként energiát fejlesszen, aminek eredménye új rügyek és új növekedés lesz. Ha az első tavaszi kihajtást szabadon engedjük fejlődni, a hajtások nagyon hosszúra nőnek. Körülbelül 6 hét múlva megfásodnak. A számtalan levél rengeteg energiát produkál
szénhidrát formájában, ami lefelé áramlik az ágakon keresztül és lerakódik az ágakban, a törzsben és végül a gyökerekben. Ennek az eredménye, hogy az ágak és a törzs vastagszik, a felszíni gyökerek – a nebari – szintén vastagodnak, a gyökerek pedig erőteljesen növekszenek. Ezzel egy időben sok látható és alvó rügy fejlődik. A fa teljes rendszere megerősödik, és jó tartalékokkal rendelkezik bármilyen csapás esetére. A radikális visszametszés ilyen csapást jelent.
Közép európai klímán 6-8 héttel az első kihajtást követően, a mi térségünkben május közepétől június elejéig, a fát nagy ollóval visszametsszük a korábbi körvonalára. Lényegtelen, hogy pontosan hol vágunk vagy, hogy néhány levelet is elmetszünk. Ennek gyakorlatilag úgy kellene történnie, mint részleges levélmetszés, ami fényt és levegőt enged a fa koronájába. A sziluetten belüli minden egyéb növekedés érintetlen marad, de e módszerrel megerősödik. A fát erőteljesen arra serkentjük, hogy ismét rügyeket fejlesszen. Sok alvórügy reagál erre a radikális visszavágásra és kitör, még az idősebb fás részeken is. A fa a radikális visszavágást traumaként érzékeli és túlreagál, mert sok tárolt energiát tud mozgósítani. Láthatóan több rügyet produkál, és több alvórügyet aktivizál, mint egyébként tenné. Pontosan úgy, mint sövénynyírás után. A sövény akkor sűrűsödik, ha rendszeresen nyírjuk. Az új hajtások végén rendkívül hosszú íz közök hajlamosak fejlődni, amelyeket e módszerrel levágunk. Így ez a módszer nem hozza létre a rettegett hosszú íz közöket. Még a legnagyobb levelek is az új hajtások végein nőnek, és azokat is teljes egészében eltávolítjuk.

A második kihajtást aztán szabadon hagyjuk nőni augusztus elejéig, amikor teljes mértékben ismételten visszavágjuk. Közép Európában az augusztus eleje fontos időszak. Minden későbbi metszés után az új hajtások lehet, hogy nem fásodnak meg időben a tél beköszöntéig. A fának általában 6-8 hétre van szüksége október elejéig a hajtások fásodásához. Azt követően már nincs sok növekedés. Nagy problémához vezethet, ha a fát augusztus elejét követően metsszük, mivel a zöld ágak nem élik túl a telet.

Október elejétől a következő év márciusáig ismételten metszhetjük a koronát. A nyugalmi időszakban nem serkentjük a fát arra, hogy ismételten kirügyezzen. Mikor a levelek lehullnak, végre láthatjuk mit produkáltunk a nyári időszakban. A teljes korona sokkal sűrűbbé vált és sok munkánk adódik. Sok ágcsonk keletkezett, amelyeket most kell eltávolítani. Ugyanez a teendő az elhalt ágakkal, ágrészekkel. Rengeteg hajtás van, melyek közül kiválaszthatjuk azokat, amelyekkel tovább dolgozunk, a többit teljesen eltávolíthatjuk. Sokszor az a probléma, hogy túl sok águnk van a választáshoz. A kis ágak többségét egy rügyre visszavágjuk (a szemben álló rügyekkel rendelkező fák esetében, (mint például a juharok) vagy két rügyre a váltakozó rügyállású fáknál (mint a gyertyán). Néhány területen, ahol a koronának fejlődnie kell, kevesebbet távolítunk el. E munka eredményekén a fa meglehetősen szépen fog kinézni. Ennél a pontnál szintén felismerhetjük, mely ágaknak kell megváltoztatni a helyzetét. Azokat hagyományos módon drótozhatjuk, vagy feszítőhuzalok segítségével állítjuk be.

Speciális esetekben a „sövénynyírás” módszere mellett szívóhajtást is használhatunk. Amikor egy ágnak, vagy a törzsnek a többihez képest vastagodásra van szüksége, csupán hagyjunk néhány ágat növekedni a teljes vegetációs időszakban. Egy méteresre, vagy még hosszabbra is nőhetnek. A fa többi részét a fentebb leírtak szerint kezeljük. Ilyen módon a szívóhajtás alatti ágak és a törzs vastagodnak, a gyökérnyak (nebari) erősödik. Ez a módszer különösen hasznos az alsóbb ágak fejlesztésére, amelyek normál esetben a fa csúcsdominanciája miatt nem vastagodnak. A példában szereplő fa ennek pont az ellenkezője – alap domináns. A felsőbb ágai gyengébbek és azokat erősítjük szívóhajtásokkal.

A lombhullató fák jelentősen fejleszthetők, ha ezt a módszert éveken át következetesen alkalmazzuk, ahogyan azt a képeken szereplő juhar szemlélteti. Amikor a fa végül „befejezetté” válik, újra alkalmazhatjuk a visszacsípést, különösen akkor, ha egy kiállításon kerül bemutatásra. Ebben a fázisban néhány éven keresztül bemutatható lesz, ami minden bonsai rajongó célja. De végül a fa hanyatlani fog és erőteljes új növekedéssel újra erősíteni kell.

Módszerem hátránya, hogy a fa évek múlva és csak ritkán mutatható be. Mindig akad valami, ami nem éppen a legjobb: túl sok ág, feszítődrótok, összességében elhanyagolt megjelenés. Az ideiglenes szépség szándékosan feláldozásra kerül a jövőbeni minőségért. De csúcsminőségű fák csak ilyen módon hozhatók létre. Ha ezt nem akarják, ha nincsenek készen árat fizetni a minőségért, akkor együtt kell élniük azzal a ténnyel, hogy fáik nem fejlődnek, és idővel még hanyatlásnak is indulnak. De néha élvezhetik szépségük látványát. Pontosan ez az a tanács, amit japán kertészektől kaptunk évtizedekkel ezelőtt.


1. kép: 2008.05.: A fa ebben az állapotban került a kertembe. Az előző tulajdonos akadama masszában tartotta és azt gondolta, hogy visszacsípéssel automatikusan fejleszteni fogja a fát. A korona túlságosan széles és lapos, a levelek pedig gyengén strukturált ágakat rejtenek. Sok ág elszáradtra nebari sokkal jobb lehetne és a fát túl magasan ültették az edénybe.


2. kép: 2008.05.: A túlságosan összetömörült ültető közeg súlyos károkhoz vezetett a korona felső részében. Sok kislevelű juharváltozat alap domináns, ami azt jelenti, hogy az alsóbb ágak erősödnek, míg a felsők visszamaradnak. Ez teljesen ellentétes más fák többségének fejlődésével. A kép a fa hátoldalát mutatja, bár a nebari jobbnak tűnik, mint az elölnézeti oldalon.


3. kép: 2008. 05.: Az első lépés egy erős visszametszés volt. A fa körvonala egy kicsit kisebb lett az ideálisnál, hogy helyet engedjünk a további növekedésnek. Ha az ideális formára metszenénk, akkor a korona hamarosan túl nagyra nőne és ismételten erősen vissza kellene vágni.



4. kép: 2008-05.: Szívesen megszabadítottam volna a fát az összetömörült akadamától, de ehhez már túl késő volt. Erre ősszel lett volna lehetőség, de a helyzet nem volt annyira kritikus. Minden esetre a nebari erősen kidolgozott. Ez már egy nagy fejlődés. A fát nem jól helyezték el az edényében


5. kép: 2008. 07.: Mivel ez a változat alap domináns, a tetejét erősíteni kell az által, hogy néhány kiválasztott hajtást szabadon engedünk növekedni. A középső törzsnek kellene a legnagyobbnak és legvastagabbnak lenni. Ha ezen nem dolgozunk aktívan, pont az ellenkezője történik. Ezt a törzset szívóhajtások használatával különösen erősíteni kell; különben akár el is pusztulhat.

6. kép: 2009. 01.: Levelek nélkül a lombhullató fákat sokkal jobb értékelni. Most már nyilvánvaló, hogy a középső törzsnek sokkal vastagabbnak és valamivel magasabbnak kellene lennie. Az előző tulajdonos nem ért el túl sokat az éveken át tartó visszacsípésekkel. A fa inkább gyengén fejlettnek néz ki. A Bryan Albright által készített edény túl erőteljesnek tűnik.


7. kép: 2009. 04.: A juhart átültettük egy jobb japán edénybe. Az összetömörült akadama nagy részét eltávolítottuk. A gyökérlabdát erőteljesen csökkentettük, a gyökereket pedig fellazítottuk. Ültető közegnek sokféle anyag alkalmas, ami nem esik szét hideg és nedvesség hatására. Ebben az esetben duzzasztott agyagot használtam 15 % durva tőzeggel keverve. Ez lehetővé teszi az intenzív öntözést és tápozást, anélkül hogy aggódni kellene miatta.



8. kép: 2009. 11: A fejlődés két növekedési időszak alatt meglehetősen előrehaladt. Az ágak jobban elágazódnak, a középső törzs erősebb, a nebari pedig folyamatosan javul. A korona még egy kicsit túl lapos. Most van itt a legfőbb ideje egy aprólékos munkának a koronán.

9. kép: 2009. 11: Nem szabad engedni, hogy a koronában lévő szívó hajtások túlságosan megvastagodjanak, mert csúnya hegek keletkeznek. Ezért kerültek teljes egészében eltávolításra, majd a következő nyáron újranövesztésre. A koronát hegyes, éles ollóval alakítjuk. Az ágakat egy, vagy két rügyre visszavágjuk, azokat, amelyek rossz irányba nőnek teljesen el kell távolítani.

10. kép: 2010. 03: Két évvel a helyreállítás után a fa elég jól néz ki. A japán juharok nagyon elegáns fák, melyek minden évszakban máshogy néznek ki, de mindig nagyszerűek. Ez különösen tavasszal van így. Ennek ellenére a koronát tovább kell fejleszteni – az elégedettség a művészet halála.


11. kép: 2010. 10: A fa ősszel szintén nagyon jól néz ki. Még nincs itt azonban az ideje, hogy kiállítsuk a fát. A törzsek korrigálását tovább kell folytatni. Erős feszítődrótokkal kényszerítettük őket új pozícióban. Előnyös, ha valamennyire túlfeszítjük, mert a fa egy kicsit mindenképpen visszaugrik.


12. kép: 2010. 11: A feszítődrótok eltávolítása és a korona alapos kitisztítása után a fa – első alkalommal – alkalmassá vált kiállításra. Természetesen még mindig vannak problémák. Az elülső törzsön lévő nagy sérülés csúnya, de nincs mit tenni, csupán várni évekig. A középső törzs most már egyértelműen a legmagasabb és a korona nem teljesen lapos és egyes.


13. kép: 2011. 03: Csábító látni ezt a gyönyörű kihajtást, mintegy jelét annak, hogy a fa „befejezett” és mostantól lehet élvezni annak szépségét. De ez hosszú távon kompromisszum lenne. A középső törzsnek erőteljesen tovább kell növekednie, a sebeknek be kell gyógyulniuk és a nebarinak sokat lehet fejlődni. Mindez azonban nem történik magától – sok munkára van szükség.


14. kép: 2011. 04: Itt láthatják, hogy a visszacsípést teljes mértékben kerültük. Hagytuk, hogy a fa teljesen kihajtson. Hat vagy több héttel később az új növekmény meglehetősen hosszú lesz. Most a koronát egy sövénynyíróval gyorsan visszavágjuk. Ez valóban olyan, mint egy sövénynyírás. A pontos vágás nem fontos és még az sem baj, ha a leveleket részlegesen elmetsszük. Csak a hosszú távú siker számít.

15. kép: 2011. 10: A nyár folyamán a fát két alkalommal nyírtuk sövénynyíróval. A kiválasztott szívóhajtások korlátozás nélkül nőhettek. A pillanatnyi szépséget feláldoztuk a hosszú távú minőségért. Néhány további év ehhez hasonlóan telik el. Ez az egyetlen módja annak, hogy egy átlagos fát csúcsbonsaijjá változtassunk.


16. kép: 2011. 10: Ősszel a fa koronáját a szívóhajtásokkal együtt, sövénynyíróval ismételten visszametsszük. Amíg a levelek az ágakon vannak, nem sok értelme van azt figyelni, hogy hol és mit vágunk. Az néhány hét múlva történik, amikor a fa csupasz lesz. A kép valódi sövénynyírót mutat.


17. kép: 2011. 10: Az eredmény egyáltalán nem tűnik túl rossznak. A fát azonban a téli látvány érdekében terveztük. Amíg a levelek a fán vannak, azt valójában nem láthatjuk. A korona nem más, mint egy nagy levéllabda. Az amatőrök általában azt szeretik, ha a fa nyáron néz ki jól, a professzionálisak a téli megjelenést részesítik előnyben. A kompromisszum nem mindig segít, és végül általában gyengeségekhez vezet.



18. kép: 2011. 11: Négy héttel később a levelek lehullottak. A koronát most már aprólékosan megmetszettük. Ebben az állapotban már csak sejteni lehet, hogy valamikor hol nőttek a szívóhajtások; a sérülések jól gyógyulnak. A csoportban két törzset még mindig jobb pozícióba kell kényszeríteni. Sajnos ez csak csúnya feszítődrótokkal lehetséges.


19. kép: 2012. 04: Ez a látvány a jutalom minden munkáért. A feszítődrótokat csak a fotózás kedvéért távolítottuk el, utána visszakerülnek. Mivel a fa többi része majdnem tökéletes, az elülső törzsön lévő csúnya nagy sérülés nagyon szembeszökő. Bár figyelemre méltóan gyógyult, mivel a juhar sok energiát volt képes beépíteni burjánzó növekedése során. A központi törzs szintén lehetne még erősebb – de ez már siránkozás felsőfokon.


20. kép: 2012. 12: November van és a levelek megint lehullottak. Tisztán látható, hogy néhány ág túl hosszú, és egy pár csúnya ágcsonk megmaradt. A fát most kitisztítottuk egy hegyes, éles ollóval. Néhány év múlva az lesz az érzésünk, hogy Természet anya a legjobb művész és, hogy a legjobb koronát alkotja. Az emberi kéz gyakorlatilag láthatatlanná válik, még akkor is, ha annyit tett.


21. kép: 2012. 12: A fa lassan olyanná alakul, amilyennek lennie kell. A korona kiegyensúlyozottnak tűnik és az egész csoport úgy néz ki, mintha elegánsan magától nőtt volna. Ez talán az a gondolatot kelti a szemlélőben, hogy az ilyesmi egy „el a kezekkel” megközelítés eredménye. Az eddigi fejlődés azonban az ellenkezőjét tanítja: csak sok éven át tartó, erős és nagyon összpontosított beavatkozásokon keresztül lehet ilyen természetes formát fejleszteni.


22. kép: 2013. 02: A fát átültettük egy nagyon hozzáillő edénybe, amit a német Walter Venne készített. A fejlődés eddigi eredményei elég tisztességesek. De ez még messze nem a fejlődés vége. Sok mindennek kell változnia a következő öt növekedési periódusban, a munka az előzőekhez hasonlóan még folytatódik. További öt év elteltével a fa ismét jobb lesz. A hátrány azonban az, hogy a hátralévő idő nagy részében a fa valójában nem lesz bemutatható.