Choose your language

English (32) Deutsch (22) Español (12) Português (8) Slovak (7) Hungarian (6) Croatian (5) Française (4) Czech (1) Italiano (1) Romanian (1)

Wednesday, May 29, 2013

Refurbishing a Japanese maple - the "hedge cutting method" HUngarian version



Refurbishing a Japanese maple - the "hedge cutting method"

by Walter Pall
walter-pall.de


Egy japánjuhar felújítása – a „sövénynyírás módszer”
translated by Szőke Mihály
Walter Pall
walter-pall.de 

Az összes bonsairól szóló könyv leírja, hogyan dolgozzunk lombhullató fákkal, hogy a lehető legjobb elágazásokat érjük el. Minden könyv a hajtások visszacsípését javasolja. Ez azt jelenti, hogy az első rügyfakadást követően, az új hajtásokat azonnal visszacsípjük egy, vagy két rügyre, a nem megfelelően növő hajtásokat pedig eltávolítjuk. A meghatározott cél elkerülni a hosszú ízközöket és arra kényszeríteni a fát, hogy a második kihajtáskor láthatóan kisebb rügyeket és leveleket produkáljon. Állítások szerint ezzel a módszerrel sok év múlva finom elágazódásokat lehet elérni.

Az igazat megvallva, a fa borzasztóan legyengül az új hajtások korai eltávolítása miatt. Annak következményeként csak gyenge, „éhező” rügyeket nevel, amelyek valóban kisebb hajtásokká fejlődnek. A második kihajtást követően megint visszacsípik és a fa még inkább legyengül. Meg van az eshetősége, hogy a fa annyira leromlik, hogy el is pusztul.
Megfigyelésem szerint ez egy igencsak megkérdőjelezhető kertészeti gyakorlat. Ez a módszer csak akkor működik, ha egy kész fát akarunk formában tartani bizonyos ideig. Egyébként annyira legyengül, hogy erős hajtásnövekedésre kell ösztönözni, hogy ismét egészséges legyen. A fejlődési fázisban egy fa visszacsípése egyébként értelmetlen.

Hogyan fog növekedni, hogy serkenti a rügyfakadást, ha nincs semmi ereje? Láttam sok olyan fát, amelyek ilyen módon gyengültek le. Hogyan keletkezett ez a félreértés? Nos, néhány évtizeddel ezelőtt, amikor az első bonsaifákat Nyugatra hozták, a beszerzők megkérdezték, hogyan gondozzák azokat a fákat? A választ úgy fogalmazták meg, hogy ne kövessenek el hibát. A kérdést úgy értelmezték, hogy az új tulajdonosok abban az állapotban kívánják megtartani a fát, ahogyan azt beszerezték. A visszacsípést javasolták, mert az hasznos azoknál a fáknál, amelyek „befejezettnek” tekinthetők és kiállításra vagy eladásra készek. Abban az időben senki sem gondolta, hogy a nyugatiak valaha maguk is képesek lesznek bonsait kialakítani.

Az alakítási fázisban a cél egyértelműen a fa fejlesztése. A törzset és az ágakat vastagítani kell, a metszési sebeknek be kell záródni, és a fának annyi új hajtást kell fejleszteni, hogy esélyünk legyen kiválasztani a felhasználható ágakat. A gyökérnyaknak (nebari) szintén jelentős mértékben kell fejlődnie. Ebben a helyzetben az azonnali megjelenés másodlagos a jövőbeni szépséghez viszonyítva. Ez az, amiért a levelek nagyobbak lehetnek és a fa hosszabb ideig csúnyának nézhet ki. A cél elérése érdekében a fának a lehető legtöbb bevitt energiára van szüksége, amit a lehető legtöbb levél fotoszintézisén keresztül lehet nyerni. Ha éppen az energiaforrásokat távolítjuk el túl korán, a fa nem tud fejlődni. A legrosszabb esetben lassú halállal elpusztul.

Nos, előfordul, hogy bonsaiunk többsége még nem „befejezett” fa, hanem valószínűleg a fejlődés korai szakaszában van és tovább akarunk haladni velük. Még a meglehetősen jól kinéző importált fákat is tovább kell fejleszteni. Ezért fontos ismerni a fák sikeres fejlesztésének lépéseit.

Évtizedek óta sikeresen alkalmazok egy módszert, ami teljesen ellentétes a javasolt általános megközelítéssel. Megnézhetik a fotógalériámat, hogy elképzelést nyerjenek arról, hogy működik a módszerem, vagy rongálja a fákat, ahogyan azt sok ember hiszi. Az összes lombhullató fámat – beleértve a legértékesebb, jól ismert példányokat is – évtizedek óta e módszer szerint kezelem. A következő, japán juhar helyreállítását tárgyaló példa érvényes sok lombhullató fajra. Kezdésként a fának a lehető legtöbbet kell nőnie, hogy minél több levele legyen, hogy viszonzásként energiát fejlesszen, aminek eredménye új rügyek és új növekedés lesz. Ha az első tavaszi kihajtást szabadon engedjük fejlődni, a hajtások nagyon hosszúra nőnek. Körülbelül 6 hét múlva megfásodnak. A számtalan levél rengeteg energiát produkál
szénhidrát formájában, ami lefelé áramlik az ágakon keresztül és lerakódik az ágakban, a törzsben és végül a gyökerekben. Ennek az eredménye, hogy az ágak és a törzs vastagszik, a felszíni gyökerek – a nebari – szintén vastagodnak, a gyökerek pedig erőteljesen növekszenek. Ezzel egy időben sok látható és alvó rügy fejlődik. A fa teljes rendszere megerősödik, és jó tartalékokkal rendelkezik bármilyen csapás esetére. A radikális visszametszés ilyen csapást jelent.
Közép európai klímán 6-8 héttel az első kihajtást követően, a mi térségünkben május közepétől június elejéig, a fát nagy ollóval visszametsszük a korábbi körvonalára. Lényegtelen, hogy pontosan hol vágunk vagy, hogy néhány levelet is elmetszünk. Ennek gyakorlatilag úgy kellene történnie, mint részleges levélmetszés, ami fényt és levegőt enged a fa koronájába. A sziluetten belüli minden egyéb növekedés érintetlen marad, de e módszerrel megerősödik. A fát erőteljesen arra serkentjük, hogy ismét rügyeket fejlesszen. Sok alvórügy reagál erre a radikális visszavágásra és kitör, még az idősebb fás részeken is. A fa a radikális visszavágást traumaként érzékeli és túlreagál, mert sok tárolt energiát tud mozgósítani. Láthatóan több rügyet produkál, és több alvórügyet aktivizál, mint egyébként tenné. Pontosan úgy, mint sövénynyírás után. A sövény akkor sűrűsödik, ha rendszeresen nyírjuk. Az új hajtások végén rendkívül hosszú íz közök hajlamosak fejlődni, amelyeket e módszerrel levágunk. Így ez a módszer nem hozza létre a rettegett hosszú íz közöket. Még a legnagyobb levelek is az új hajtások végein nőnek, és azokat is teljes egészében eltávolítjuk.

A második kihajtást aztán szabadon hagyjuk nőni augusztus elejéig, amikor teljes mértékben ismételten visszavágjuk. Közép Európában az augusztus eleje fontos időszak. Minden későbbi metszés után az új hajtások lehet, hogy nem fásodnak meg időben a tél beköszöntéig. A fának általában 6-8 hétre van szüksége október elejéig a hajtások fásodásához. Azt követően már nincs sok növekedés. Nagy problémához vezethet, ha a fát augusztus elejét követően metsszük, mivel a zöld ágak nem élik túl a telet.

Október elejétől a következő év márciusáig ismételten metszhetjük a koronát. A nyugalmi időszakban nem serkentjük a fát arra, hogy ismételten kirügyezzen. Mikor a levelek lehullnak, végre láthatjuk mit produkáltunk a nyári időszakban. A teljes korona sokkal sűrűbbé vált és sok munkánk adódik. Sok ágcsonk keletkezett, amelyeket most kell eltávolítani. Ugyanez a teendő az elhalt ágakkal, ágrészekkel. Rengeteg hajtás van, melyek közül kiválaszthatjuk azokat, amelyekkel tovább dolgozunk, a többit teljesen eltávolíthatjuk. Sokszor az a probléma, hogy túl sok águnk van a választáshoz. A kis ágak többségét egy rügyre visszavágjuk (a szemben álló rügyekkel rendelkező fák esetében, (mint például a juharok) vagy két rügyre a váltakozó rügyállású fáknál (mint a gyertyán). Néhány területen, ahol a koronának fejlődnie kell, kevesebbet távolítunk el. E munka eredményekén a fa meglehetősen szépen fog kinézni. Ennél a pontnál szintén felismerhetjük, mely ágaknak kell megváltoztatni a helyzetét. Azokat hagyományos módon drótozhatjuk, vagy feszítőhuzalok segítségével állítjuk be.

Speciális esetekben a „sövénynyírás” módszere mellett szívóhajtást is használhatunk. Amikor egy ágnak, vagy a törzsnek a többihez képest vastagodásra van szüksége, csupán hagyjunk néhány ágat növekedni a teljes vegetációs időszakban. Egy méteresre, vagy még hosszabbra is nőhetnek. A fa többi részét a fentebb leírtak szerint kezeljük. Ilyen módon a szívóhajtás alatti ágak és a törzs vastagodnak, a gyökérnyak (nebari) erősödik. Ez a módszer különösen hasznos az alsóbb ágak fejlesztésére, amelyek normál esetben a fa csúcsdominanciája miatt nem vastagodnak. A példában szereplő fa ennek pont az ellenkezője – alap domináns. A felsőbb ágai gyengébbek és azokat erősítjük szívóhajtásokkal.

A lombhullató fák jelentősen fejleszthetők, ha ezt a módszert éveken át következetesen alkalmazzuk, ahogyan azt a képeken szereplő juhar szemlélteti. Amikor a fa végül „befejezetté” válik, újra alkalmazhatjuk a visszacsípést, különösen akkor, ha egy kiállításon kerül bemutatásra. Ebben a fázisban néhány éven keresztül bemutatható lesz, ami minden bonsai rajongó célja. De végül a fa hanyatlani fog és erőteljes új növekedéssel újra erősíteni kell.

Módszerem hátránya, hogy a fa évek múlva és csak ritkán mutatható be. Mindig akad valami, ami nem éppen a legjobb: túl sok ág, feszítődrótok, összességében elhanyagolt megjelenés. Az ideiglenes szépség szándékosan feláldozásra kerül a jövőbeni minőségért. De csúcsminőségű fák csak ilyen módon hozhatók létre. Ha ezt nem akarják, ha nincsenek készen árat fizetni a minőségért, akkor együtt kell élniük azzal a ténnyel, hogy fáik nem fejlődnek, és idővel még hanyatlásnak is indulnak. De néha élvezhetik szépségük látványát. Pontosan ez az a tanács, amit japán kertészektől kaptunk évtizedekkel ezelőtt.


1. kép: 2008.05.: A fa ebben az állapotban került a kertembe. Az előző tulajdonos akadama masszában tartotta és azt gondolta, hogy visszacsípéssel automatikusan fejleszteni fogja a fát. A korona túlságosan széles és lapos, a levelek pedig gyengén strukturált ágakat rejtenek. Sok ág elszáradtra nebari sokkal jobb lehetne és a fát túl magasan ültették az edénybe.


2. kép: 2008.05.: A túlságosan összetömörült ültető közeg súlyos károkhoz vezetett a korona felső részében. Sok kislevelű juharváltozat alap domináns, ami azt jelenti, hogy az alsóbb ágak erősödnek, míg a felsők visszamaradnak. Ez teljesen ellentétes más fák többségének fejlődésével. A kép a fa hátoldalát mutatja, bár a nebari jobbnak tűnik, mint az elölnézeti oldalon.


3. kép: 2008. 05.: Az első lépés egy erős visszametszés volt. A fa körvonala egy kicsit kisebb lett az ideálisnál, hogy helyet engedjünk a további növekedésnek. Ha az ideális formára metszenénk, akkor a korona hamarosan túl nagyra nőne és ismételten erősen vissza kellene vágni.



4. kép: 2008-05.: Szívesen megszabadítottam volna a fát az összetömörült akadamától, de ehhez már túl késő volt. Erre ősszel lett volna lehetőség, de a helyzet nem volt annyira kritikus. Minden esetre a nebari erősen kidolgozott. Ez már egy nagy fejlődés. A fát nem jól helyezték el az edényében


5. kép: 2008. 07.: Mivel ez a változat alap domináns, a tetejét erősíteni kell az által, hogy néhány kiválasztott hajtást szabadon engedünk növekedni. A középső törzsnek kellene a legnagyobbnak és legvastagabbnak lenni. Ha ezen nem dolgozunk aktívan, pont az ellenkezője történik. Ezt a törzset szívóhajtások használatával különösen erősíteni kell; különben akár el is pusztulhat.

6. kép: 2009. 01.: Levelek nélkül a lombhullató fákat sokkal jobb értékelni. Most már nyilvánvaló, hogy a középső törzsnek sokkal vastagabbnak és valamivel magasabbnak kellene lennie. Az előző tulajdonos nem ért el túl sokat az éveken át tartó visszacsípésekkel. A fa inkább gyengén fejlettnek néz ki. A Bryan Albright által készített edény túl erőteljesnek tűnik.


7. kép: 2009. 04.: A juhart átültettük egy jobb japán edénybe. Az összetömörült akadama nagy részét eltávolítottuk. A gyökérlabdát erőteljesen csökkentettük, a gyökereket pedig fellazítottuk. Ültető közegnek sokféle anyag alkalmas, ami nem esik szét hideg és nedvesség hatására. Ebben az esetben duzzasztott agyagot használtam 15 % durva tőzeggel keverve. Ez lehetővé teszi az intenzív öntözést és tápozást, anélkül hogy aggódni kellene miatta.



8. kép: 2009. 11: A fejlődés két növekedési időszak alatt meglehetősen előrehaladt. Az ágak jobban elágazódnak, a középső törzs erősebb, a nebari pedig folyamatosan javul. A korona még egy kicsit túl lapos. Most van itt a legfőbb ideje egy aprólékos munkának a koronán.

9. kép: 2009. 11: Nem szabad engedni, hogy a koronában lévő szívó hajtások túlságosan megvastagodjanak, mert csúnya hegek keletkeznek. Ezért kerültek teljes egészében eltávolításra, majd a következő nyáron újranövesztésre. A koronát hegyes, éles ollóval alakítjuk. Az ágakat egy, vagy két rügyre visszavágjuk, azokat, amelyek rossz irányba nőnek teljesen el kell távolítani.

10. kép: 2010. 03: Két évvel a helyreállítás után a fa elég jól néz ki. A japán juharok nagyon elegáns fák, melyek minden évszakban máshogy néznek ki, de mindig nagyszerűek. Ez különösen tavasszal van így. Ennek ellenére a koronát tovább kell fejleszteni – az elégedettség a művészet halála.


11. kép: 2010. 10: A fa ősszel szintén nagyon jól néz ki. Még nincs itt azonban az ideje, hogy kiállítsuk a fát. A törzsek korrigálását tovább kell folytatni. Erős feszítődrótokkal kényszerítettük őket új pozícióban. Előnyös, ha valamennyire túlfeszítjük, mert a fa egy kicsit mindenképpen visszaugrik.


12. kép: 2010. 11: A feszítődrótok eltávolítása és a korona alapos kitisztítása után a fa – első alkalommal – alkalmassá vált kiállításra. Természetesen még mindig vannak problémák. Az elülső törzsön lévő nagy sérülés csúnya, de nincs mit tenni, csupán várni évekig. A középső törzs most már egyértelműen a legmagasabb és a korona nem teljesen lapos és egyes.


13. kép: 2011. 03: Csábító látni ezt a gyönyörű kihajtást, mintegy jelét annak, hogy a fa „befejezett” és mostantól lehet élvezni annak szépségét. De ez hosszú távon kompromisszum lenne. A középső törzsnek erőteljesen tovább kell növekednie, a sebeknek be kell gyógyulniuk és a nebarinak sokat lehet fejlődni. Mindez azonban nem történik magától – sok munkára van szükség.


14. kép: 2011. 04: Itt láthatják, hogy a visszacsípést teljes mértékben kerültük. Hagytuk, hogy a fa teljesen kihajtson. Hat vagy több héttel később az új növekmény meglehetősen hosszú lesz. Most a koronát egy sövénynyíróval gyorsan visszavágjuk. Ez valóban olyan, mint egy sövénynyírás. A pontos vágás nem fontos és még az sem baj, ha a leveleket részlegesen elmetsszük. Csak a hosszú távú siker számít.

15. kép: 2011. 10: A nyár folyamán a fát két alkalommal nyírtuk sövénynyíróval. A kiválasztott szívóhajtások korlátozás nélkül nőhettek. A pillanatnyi szépséget feláldoztuk a hosszú távú minőségért. Néhány további év ehhez hasonlóan telik el. Ez az egyetlen módja annak, hogy egy átlagos fát csúcsbonsaijjá változtassunk.


16. kép: 2011. 10: Ősszel a fa koronáját a szívóhajtásokkal együtt, sövénynyíróval ismételten visszametsszük. Amíg a levelek az ágakon vannak, nem sok értelme van azt figyelni, hogy hol és mit vágunk. Az néhány hét múlva történik, amikor a fa csupasz lesz. A kép valódi sövénynyírót mutat.


17. kép: 2011. 10: Az eredmény egyáltalán nem tűnik túl rossznak. A fát azonban a téli látvány érdekében terveztük. Amíg a levelek a fán vannak, azt valójában nem láthatjuk. A korona nem más, mint egy nagy levéllabda. Az amatőrök általában azt szeretik, ha a fa nyáron néz ki jól, a professzionálisak a téli megjelenést részesítik előnyben. A kompromisszum nem mindig segít, és végül általában gyengeségekhez vezet.



18. kép: 2011. 11: Négy héttel később a levelek lehullottak. A koronát most már aprólékosan megmetszettük. Ebben az állapotban már csak sejteni lehet, hogy valamikor hol nőttek a szívóhajtások; a sérülések jól gyógyulnak. A csoportban két törzset még mindig jobb pozícióba kell kényszeríteni. Sajnos ez csak csúnya feszítődrótokkal lehetséges.


19. kép: 2012. 04: Ez a látvány a jutalom minden munkáért. A feszítődrótokat csak a fotózás kedvéért távolítottuk el, utána visszakerülnek. Mivel a fa többi része majdnem tökéletes, az elülső törzsön lévő csúnya nagy sérülés nagyon szembeszökő. Bár figyelemre méltóan gyógyult, mivel a juhar sok energiát volt képes beépíteni burjánzó növekedése során. A központi törzs szintén lehetne még erősebb – de ez már siránkozás felsőfokon.


20. kép: 2012. 12: November van és a levelek megint lehullottak. Tisztán látható, hogy néhány ág túl hosszú, és egy pár csúnya ágcsonk megmaradt. A fát most kitisztítottuk egy hegyes, éles ollóval. Néhány év múlva az lesz az érzésünk, hogy Természet anya a legjobb művész és, hogy a legjobb koronát alkotja. Az emberi kéz gyakorlatilag láthatatlanná válik, még akkor is, ha annyit tett.


21. kép: 2012. 12: A fa lassan olyanná alakul, amilyennek lennie kell. A korona kiegyensúlyozottnak tűnik és az egész csoport úgy néz ki, mintha elegánsan magától nőtt volna. Ez talán az a gondolatot kelti a szemlélőben, hogy az ilyesmi egy „el a kezekkel” megközelítés eredménye. Az eddigi fejlődés azonban az ellenkezőjét tanítja: csak sok éven át tartó, erős és nagyon összpontosított beavatkozásokon keresztül lehet ilyen természetes formát fejleszteni.


22. kép: 2013. 02: A fát átültettük egy nagyon hozzáillő edénybe, amit a német Walter Venne készített. A fejlődés eddigi eredményei elég tisztességesek. De ez még messze nem a fejlődés vége. Sok mindennek kell változnia a következő öt növekedési periódusban, a munka az előzőekhez hasonlóan még folytatódik. További öt év elteltével a fa ismét jobb lesz. A hátrány azonban az, hogy a hátralévő idő nagy részében a fa valójában nem lesz bemutatható.

Sunday, May 26, 2013

Feeding, Substrate and Watering - Hungarian



Feeding, Substrate and Watering

Methods of Walter Pall (edited by Victrinia Ridgeway)
translated by Mihály Szőke


Tápozás, ültető közeg és öntözés
Walter Pall német bonsai mester módszerei

Felkérést kaptam, hogy írjak egy fejezetet a „tűlevelűek táplálásáról”. Nekiültem és az alábbiakat hoztam össze. A „hogyan tápozza a tűlevelűket” kérdésre adott rövid válasz azonban súlyos félreértésekhez vezethet, ami végzetes is lehet.
Az ültető közeg, az öntözés és a táplálás nem tekinthető különállónak. Mindegyik kapcsolódik a másikhoz, így meglehetősen komplexszé válik. Legyen szó lombhullatóról, tűlevelűről, fiatal vagy idős, nemrég átültetett vagy éppen begyűjtött fáról, túl sok variáció van egy bonsai kertben. Lehet egyértelmű választ adni?
Nos, igen. De először figyelmesen kell olvasni, és utána cselekedni mindent. Nem lehetséges egy tetsző dolgot kiválasztani és figyelmen kívül hagyni a többit. Nem tápozhat az én módszerem szerint, aki nem veszi figyelembe, hogy milyen ültető közeggel rendelkezik, vagy milyenek az öntözési szabályai.
Először is félretettem mindent, amit a bonsairól szóló könyvek többségében a témával kapcsolatban megfogalmaztak. Amint a technológia hozzáférést biztosított számunkra új és hatékonyabb módszerekhez és termékekhez, fáink gondozásának módja is továbbfejlődött a hagyományok határain belül. Ez új és korszerű világ egy bizonyos ideje, de sokan ezt nem érzékelik. Annak ellenére, hogy valamilyen mértékű sikert elértek régi módszerekkel, veszélyes, sőt végzetes lehet, ha azokat korszerű ültető közegekkel és eljárásokkal együtt alkalmazzák.
Ültető közegek: a jó ültető közeg legyen egyenlő szemcsenagyságú, legyen képes a vizet felszívni, majd később visszaengedni azt, ne tartalmazzon finom szerves anyag részecskéket, a részecskék ne essenek szét könnyen, száraz állapotban legyen a lehető legkönnyebb súlyú, legyen elfogadhatóan olcsó és esztétikailag legyen kellemes megjelenésű
Ezeknek a követelményeknek megfelelhetnek az alábbi anyagok: lávakő, habkő, égetett agyag, turface (kalcinált, hőkezelt agyag, pl. salakos teniszpályák anyaga), zeolit, kabazit (a zeolithoz hasonló ásvány), kókuszrost darabok, fakéreg darabok, polisztirol (hungarocell) darabok, és egyéb más anyagok, melyeket az alapkövetelmények figyelembe vételével bárki beszerezhet. Számoljunk azzal, hogy a fenti anyagok egyes területeken nem hozzáférhetőek.
A normál akadama mint jó ültető közeg megkérdőjelezhető, mert különösen fagy hatására szétesik, és veszélyes agyaggá válhat az edényben, megakadályozva a víz és a levegő áramlását a közegben. Ez különösen káros hatású lehet a ritkán átültetett fák, pl. begyűjtött tűlevelűek és idősebb bonsaiok esetében.
Alkalmatlan anyagok: kerti föld (termőtalaj), komposzt, kő, homok stb. Természetesen fák nőnek homok és virágföld keverékében is, de a bonsaikultúrák egészséges fejlődése szempontjából az nem a legoptimálisabb ültető közeg.
Az alkalmas ásványi anyagok tetszés szerinti arányban keverhetők és ez nem eredményez jelentősebb különbséget. Ezek az anyagok átszitálást és tisztítást követően újra felhasználhatók.
Egyetlen, kizárólagosan ideális „bonsai ültető közeg” nincs. Ugyanakkor található ezerféle ideális anyag, és teljesen mindegy, hogy mit használunk és azokat milyen keverék formájában, amíg az modern ültető közeget képez.
Mivel a modern ültető közegek nem tartalmaznak termőtalajt, nagyon kevés élet található bennük. Gyorsan kiszáradnak, ezért naponta többször kell öntözni, főleg forróság idején, különösen akkor, ha tisztán szervetlen anyagokat használunk. Ezért én durva tőzeget adok a fent említett anyagokhoz. Ez természetes nyers formában lévő tőzeg, amit lápokból bányásznak. Ne használjunk finomszemcsés tőzeget/spagnum mohát, még akkor sem, ha a csomagoláson a „pormentes” jelzés olvasható, mivel a részecskék túlságosan aprók. Ha nem találunk megfelelő típusú tőzeget, inkább használjunk pormentes kisméretű kéregdarabokat, vagy aprított kókuszrostot. Ezek a szerves összetevők a teljes mennyiség 15 – 20%-át alkothatják. A tűlevelűekhez és olajfákhoz (olíva) használjunk kicsit kevesebbet, fiatal fákhoz és azáleákhoz kicsit többet.
Ezek a szerves anyagok alkalmasak arra, hogy magasabban tartsák a nedvességet az ültető közegben és segítsék hasznos mikrobák megtelepedését. Kutatások azt is kimutatták, hogy a tőzegmoha olyan növényi hormonokat tartalmaz, melyek hasznosak a fák számára. Ezek ugyan szerves anyagok, melyeknek normális esetben nem lenne keresnivalójuk az ültető közegben, de az említettek kb. 5 év alatt bomlanak szét. Ezt figyelembe kell vennünk, amikor az átültetést ütemezzük. Az újra felhasználandó ültető közegből a szerves anyagokat szintén ki kell szitálni.
Öntözés: Az én öntözési tervem március végétől október közepéig tart, ami napi öntözést jelent, tekintet nélkül az időjárásra, vagy, hogy a fák talaja száraznak tűnik, vagy sem. Csak erős esőzések idején állok el az öntözéstől. Amikor erős szél fúj, vagy szárazság van, vagy a kettő kombinációja, naponta kétszer, esetleg háromszor is öntözök. Nagyon kis fákat naponta kétszer kell öntözni. Az összes fát egyformán öntözöm. Egyéni öntözési igények nem merülnek fel, ha az összes fát megfelelő, jó vízelvezető közegbe ültettük. Így nem szükséges a barátunkat alapos kiképzésben részesítenünk az öntözéssel kapcsolatban mielőtt elutazunk. Bárki locsolhatja a fákat, az a lényeg, hogy mindent alaposan megöntözzön. Az szintén nem számít, hogy milyen típusú vizet használunk. A csapvíz tökéletesen megfelel minden növény számára, még akkor is, ha az kemény. A kertemben Európa talán legkeményebb vize található (23º NK). Ezt a vizet használom mindenre, még az azáleákra is. Kerti slaggal locsolok, teljesen kinyitott csappal. Nem egyedi fákat öntözök, hanem területeket, mint amikor öntözőrendszer öntözi a kertet.
Amikor ilyen módon öntözünk, tegyük azt agresszívan. Ez azt jelenti, hogy minden nagyon nedves lesz, az egész fa, a csúcsától az aljáig. A víznek ki kell folynia az edényből az elvezető nyílásokon. Jót tesz a fáknak, ha a lombjuk minden nap nedvességet kap.
Modern ültető közeg használata mellett a túlöntözés szinte lehetetlen. Locsolhatunk egész nap és az összes vízfelesleg átfolyik az edényen, ha a megfelelő ültető közeget használjuk. Ugyanakkor nagyon könnyen előfordulhat az elégtelen öntözés. Sok bonsai azért szárad ki, mert modern ültető közegbe ültettük, de a régi módszer szerint öntözzük.
Táplálás: Modern ültető közeget használva, agresszív öntözés mellett a táplálás nem titok többé. Bármilyen, a közönséges növények számára ajánlott trágya felhasználható, legyen az szerves, vagy műtrágya. A tápanyagnak sok nitrogént kell tartalmaznia. A növények csak nitrogén adagolása mellett tudnak növekedni.
Én főként tápoldatot használok, ami a legolcsóbb általános diszkontáruházunkban kapható. (Amerikában ez a Walmart diszkont áruházlánc lenne). Használjunk általános növénytápot, amelyen jelzik, hogy megfelelő minden növény számára. A tápoldat mellet vásárolok néhány tucat dobozzal granulált tápokból is, amelyek tartalmaznak mind szerves, mind vegyi összetevőket. Évente két alkalommal, március elején és augusztus végén, egy maréknyi szárított baromfitrágyát szórok a fák talajára. Ezt nagy zsákokban vásárolom, ami nagyon olcsó. Ez minden. Az összes fám esetében ugyanazt a trágyát használom, a nemzetközileg ismert bonsaioknál is.
Mennyit tápozok? Többet, mint gondolnák. Én 20-szor, 60-szor többet, mint egy átlag bosaios. Április elejétől október végéig tíznaponként minden növényt tápoldatozok, kétszer, háromszor nagyobb adagot használva a javasolttól. Az összes fa azonos mennyiségű tápanyagot kap, tekintet nélkül arra, hogy lombhullató, tűlevelű, kicsi, nagy, átültetett, vagy begyűjtött. A fák tápozása mintegy 200 napos időintervallumot fog át. Mivel a fák 3-szor nagyobb adagot kapnak a normálisnál, (a 200 napos időszak alatti 20 öntözés X 3 adag) 60 adagos tápozást jelent a növekedési időszakban. Az átlagos bonsaikedvelő talán 3-5 alkalommal tápoz a normál adag felével, hogy a „bonszáj ne nőjön”. Ha még az évente két alkalommal adott baromfitrágyát is figyelembe vesszük, megérthető, hogy a tápozási szisztémám miért jelent 20-szor 60-szor többet az átlagosnál.
Az ázsiai táp-pogácsák nagyszerűek, de a mi kultúránkban feleslegesek. Nem eszünk marhasültet evőpálcikával és nem tápláljuk a növényeket pogácsával. Nem teszünk kárt, ha ragaszkodunk használatukhoz, csupán nem nyújtanak vonzó látványt. A Biogold-ot olyan modern ültető közeghez gyártották, mint az Akadama, és jól is működik. Ha használnék ilyet, apró darabokra törném és az ültető közeg felszínére szórnám. Az első öntözés után láthatatlanná válna.

Túl sok só előfordulása az ültető közegben szinte lehetetlen, ha valaki minden nap agresszíven öntöz. Még az azáleák sem bánják ezt a kezelést. Nagyon jól növekednek kemény víz, közönséges égetett agyag és tőzeg, valamint a többi fához hasonló, agresszív tápozás alkalmazása mellett. Körülbelül 10 évvel ezelőtt egy szuper tápanyagot jelentettek be, majd egy kicsit később feledésbe is merült. Nem produkálta a várt eredményt, a fák szenvedtek és ki is száradtak. Amit én teszek, hasonlóan hangzik. De én az agresszív tápozás és korszerű ültető közegek használatával párhuzamosan ragaszkodom az agresszív öntözéshez. A fák tápanyagának összetevőit nem tekintem tudománynak. Azt mondom, vásároljanak bármit, ami a kertészeti központban és mezőgazdasági boltban kapható.
Ez a táplálási terv a fejlődésben lévő fákra érvényes. Ne felejtsük el, hogy az összes bonsai 99,8%-a fejlődésben van. Ha történetesen rendelkezünk olyannal, aminek többé valóban nem kell fejlődnie, csökkentsük a táplálását jelentős mértékben. Szándékosan hagyjuk koplalni a fát. Ennek hatására kisebb és kevesebb levelet, vagy tűt fejleszt. Jól fog kinézni egy kiállításon, de a fa hanyatlásnak indul, ha ez a folyamat túl sokáig tart. Néhány év múlva ismételten agresszívan kel tápozni, hogy magához térjen.

Összefoglalás: Alkalmazzuk mindhárom módszert, vagy egyiket sem! Ebben nincs választási lehetőség. Csupán egy kiválasztása és a többi elutasítása katasztrófához vezet. Azok, akik „szupertáplálást” alkalmaznak régi típusú talaj használata és elégtelen öntözés mellett, ki fogják pusztítani a fát. Azoknak, akik korszerű ültető közeget használnak, agresszívan öntöznek, de a régi módon tápoznak, nagyon gyenge fájuk lesz, ami végül kipusztul.
Tehát arra a kérdésre, hogy „hogyan tápozom a tűlevelűeket”, a válaszom a következő: Ugyan úgy, ahogyan a többi fát, de tisztában kell lenni a teljes történettel.
Tudom, hogy sokan nem hiszik ezt. A humán gyógyászatban van egy mondás: „aki gyógyul, annak igaza van”. Ugyanez a kertészkedésben: „akinek hosszú távon a legegészségesebb fái vannak, annak igaza van”. Jöjjenek és nézzék meg a kertemet, vagy a fotógalériámat az Interneten. A képek magukért beszélnek.
A fentieket nem magam fedeztem, vagy találtam fel. Csupán hivatásos, modern kertészektől tanultam. Ők nagy sikerrel művelik ezt évtizedek óta. Én a korszerű kertművelést alkalmaztam a bonsaira. Mindez csak a bonsai világában számít forradalminak.

Walter Pall